Nyíregyháza-Budapest

2021.03.24. 09:49

Krúdy-idézet is lehet a felújítás mottója

Négy szerző egy-egy mondata közül választhatunk.

SZA

Forrás: Shutterstock

Elkezdődött a Lánchíd felújítása, és mi választhatjuk ki, mi legyen a munkálatok mottója. Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Száraz György és Szerb Antal egy-egy mondata van versenyben, szavazni március 31-éig lehet.

Mindenki voksolhat

A felújítás idején az építkezést eltakaró felületeken és a munkálatokhoz kapcsolódó kommunikációs anyagokon egy, a Lánchídhoz fűződő irodalmi idézet is megjelenik majd.

A Fővárosi Önkormányzat szeretné bevonni a lakosságot az ehhez kapcsolódó döntésbe, ezért szavazást indított. A bit.ly/lanchidszavazas oldalon lehet voksolni arról, hogy Krúdy Gyula Hídavatás című írásának, Kosztolányi Dezső A Hét című folyóiratban megjelent cikkének, Száraz György Budapest-esszéjének vagy Szerb Antal A százéves Lánchíd című írásának egy részlete legyen-e a felújítás mottója.

Tökéletes választás lenne

„A Lánchíd magosan emelkedő ívei alatt ment át a régi Magyarország az új Magyarországba” – ez az a Krúdy-idézet, amire szavazhatunk, és amiről dr. Pethő József azt mondja, azért lenne tökéletes választás, mert Krúdy maga is „hídszemélyiség” volt.

A Miskolci Egyetem Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézetének nyíregyházi oktatója, akinek az egyik fő kutatási területe Krúdy Gyula szépprózájának stílusa, azt mondja: megyénk híressége a Nyírség írója volt, de egyben Budapest egyik legkiemelkedőbb megörökítője is, ebben az értelemben pedig összeköti a vidéket és a fővárost.

– Felemelte a térségünket, A vörös postakocsiban pedig, amit azért írt, mert a „pesti vásárt akarta regénybe fogni”, a századforduló pesti társadalmáról adott körképet.

A híd mint metafora azért is fontos, mert ahogy átsétálhatunk rajta egyik partról a másikra, úgy juthatunk el a múltból a jelenbe. Krúdy sok műve maga az időutazás: a sorait olvasva úgy érezhetjük, mintha egy hídon sétálnánk a jelenből a letűnt idők felé

– mondja dr. Pethő József, aki mindenkit arra buzdít, hogy szavazzon.

Egy új Magyarország

Dr. Dámné dr. Rácz Magdolna, a Jósa András Múzeum irodalomtörténésze, aki hosszú ideje kutatja Krúdy Gyula életét, irodalmi munkásságát, azt mondja, nem is lehetne aktuálisabb a mottónak ajánlott idézet üzenete.

A másik három idézet

„Egy új jövőbe ível bele az aggastyán híd, melyet még nem ismerünk. Mert az élet furcsa és bonyolult, igazán pont olyan, mint a Lánchíd.” (Kosztolányi Dezső: A Hét, 1915)

„Ez a híd a mi szemünkben örökre a Híd marad: társadalmi különbségeken és idők múlásán átívelő, soha meg nem unt csoda.” (Száraz György: Budapest-­dekameron, A híd, 2007)

„Mennyi nemesség van a Lánchídban, milyen előkelő hallgatagság, gőgös szerénység, bájos könnyűség és ódon mélabú […] A Lánchíd nem avul el soha, a Lánchíd klasszikus.” (Szerb Antal: A Varázsló eltöri pálcáját, 1948)

– Mire felújítják a hidat, az ország már nem lesz ugyanolyan, mint amilyen most. A járvány megváltoztatja a világot és benne a mi hazánkat is, így érvényes az 1915-ben leírt mondat: átmegyünk egy új Magyarországba. Krúdy mindig is a változás, a haladás pártján állt, ha élne, biztosan nagyon örülne a Lánchíd megújulásának, így a kiválasztott idézet tökéletes – véli az irodalomtörténész, aki ugyancsak szavazásra buzdít mindenkit.

Ahogy dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár is. A Nyíregyházi Egyetem oktatója, Krúdy-szakértő, aki lírai játékot is rendezett az író műveiből A hóember szeretője címmel, azt mondja, ez a mondat tökéletesen kifejezi a Lánchíd szerepét, s egyben a múltból a jövőbe mutat.

– Krúdy mindig is érzékenyen reagált az előremutató, pozitív változásokra, s amikor lehetett, az ilyen eseményeknek részese is volt. Amikor például 1931-ben elindult a rendszeres repülőjárat Budapest és Nyíregyháza között, az első gépen ő maga is rajta ült, s később beszámolt az élményeiről: üdvözölte, hogy eltűnt a távolság a vidék és a főváros között.

Ugyanígy örülne most a felújításnak, így a Hídavatásból vett idézet tökéletes mottó lehetne

– mondja dr. Karádi Zsolt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában