nőnapi gulyás

2021.03.09. 20:00

Örültek, hogy segíthettek – mesterszakácsok főztek a kórház udvarán

A nyíregyházi mesterszakácsok a kórház női dolgozóit lepték meg hétfőn.

BM, SZA, VNA

Fotó: Dodó Ferenc

– Első alkalommal jöttünk a kórházi dolgozóknak kedveskedni nőnapkor, de szeretnénk ebből hagyományt teremteni – tette hozzá Szoboszlai Gyula. Arra is figyeltek, hogy a finomságokat a lehető legkevesebb érintkezéssel adják át: mindent gondosan becsomagoltak.

A nyíregyházi mesterszakácsok az elmúlt hónapokban nem először ragadtak fakanalat segítő szándékkal: kétszer is voltak Horvátországban, ahol a földrengés áldozatainak, károsultjainak segítettek meleg étellel, de jártak a kiskunhalasi járványkórháznál is.

Erőt adó gondoskodás

– A kórházi és egészségügyi dolgozóknak szervezett nőnapi „köszönetfőzés” különleges, kedves és megható gesztus – mondta el lapunknak dr. Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, s hozzátette: jó alkalom volt ez arra is, hogy a Covid- és más osztályokon dolgozók kimozduljanak pár percre, és elvigyék a többi dolgozónak az ízletes levest, lapcsánkát és süteményeket.

– Nagyon jólesett, hogy gondoltak ránk, és a helyszínen egy látványos főzéssel kedveskedtek a munkatársainknak. Óriási a teher most mindenkin, és a következő hetek lelki felkészüléséhez is jó volt ez a mai nap, hogy egy kicsit a nőnap alkalmából érezték a figyelmet és megbecsülést. Jó érzés volt látni a főzőcsapat tagjain az odaadást, a tiszteletet, ahogy elkészült az étel. Így mondtak köszönetet, mi pedig nekik, hogy gondoltak ránk, s kedves perceket szereztek egy olyan időszakban, amikor nem az ünnepé, hanem a munkáé, a koronavírus elleni küzdelemé, a betegek gyógyításáé, a védőoltások beadásáé minden pillanat – tette hozzá dr. Szondi Zita.

Örömmel készültek

– Nagyon jó érzés volt, hogy segíthettünk – mondta lapunknak Tóthné Medved Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség megyei szervezetének elnöke, aki már hónapokkal ezelőtt megbeszélte a kollégáival, hogy amint lehetőségük lesz rá, közösen részt vesznek egy ehhez hasonló jótékonysági akcióban.

– Görömbei Sándorné felajánlotta, hogy a cukrászdájukban megsütnek 800 darab meggyes omlós süteményt, így a babgulyás és a lapcsánka mellett ez volt a desszert. Megható volt a kórházi dolgozók őszinte öröme! Boldogok voltak, hogy gondoltunk rájuk, én pedig büszke vagyok arra, hogy a vendéglátós-társadalom még most, ebben a nagyon nehéz helyzetben is képes másoknak örömet szerezni és másoknak segíteni – tette hozzá az elnök.

A nőnapi ételosztás önkéntes segítői között ismerős arcokkal is találkozhattak a jelenlévők: Lukovics György nyíregyházi aranykoszorús mesterfodrász ezúttal nem ollóval, hanem fakanállal a kézben okozott kellemes pillanatokat a hölgyeknek.

– Szoboszlai Gyula barátom megkérdezte, hogy lenne-e kedvem segíteni a nőnapi meglepetésben. Természetesen azonnal igent mondtam. Most két hétig „szüneten” vagyunk, hiszen a korlátozások miatt be kellett zárni a szalonunkat, így szívesen szántam a felszabadult időmet erre a nagyszerű kezdeményezésre – mesélte Lukovics György.

– Nagy öröm volt mosolyt csalni a hölgyek arcára, hiszen éppen ezért mentünk oda, ez a nap róluk szólt. Fél hétkor kezdtünk el összepakolni minden szükséges eszközt és hozzávalót, majd fél nyolc körül már a kórház területén voltuk, hogy mindent időben előkészíthessünk.

Köszönettel fogadták

– Az ételosztás ideje alatt volt alkalmam egy kicsit beszélgetni is a kórházban dolgozó hölgyekkel, akik egy kicsit megilletődve, de annál nagyobb köszönettel fogadták az ebédet. Azt hiszem, elmondhatom, hogy a kórház valamennyi osztályáról eljöttek hozzánk néhányan, és jó érzés volt látni, hogy azokra a kolléganőikre is gondoltak, akiknek nem volt ideje vagy lehetősége kijönni, és vittek nekik az ételből. Így azok is tudták, hogy gondoltunk rájuk, akikkel nem tudtunk személyesen találkozni – tette hozzá a mesterfodrász.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában