Az elsődleges feladata mindig a tanítás volt

A hazai ukrán idegen nyelvi oktatás bevezetésének úttörője – így foglalta össze a magyar–ukrán kulturális kapcsolatok ápolásában, az ukrán nyelv oktatásának megszervezésében, valamint módszertanának kidolgozásában betöltött szerepét Szofilkánics Judit. A nyíregyházi ukrán nemzetiségi önkormányzat volt elnökének munkáját március 15-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetéssel ismerték el.

– Huszton születtem 1944. augusztus 20-án. Ez volt az utolsó Szent István-napi ünnep, mert ahogy mondani szokás, az oroszok már a küszöbön álltak, ezután a Szovjetunió részeként új élet kezdődött nálunk. A család Szlovákiában, édesapám szülőhelyén szeretett volna letelepedni 1945-ben, de néhány órával az indulás előtt lezárták a határt, így mi édesanyámmal Huszton ragadtunk. Ő három évvel később meghalt, engem pedig a nagymamám, egy végtelenül erős asszony és jó ember nevelt fel.

Azonnal igent mondott

– A helyi gimnáziumban érettségiztem, majd felvettek az Ungvári Állami Egyetem angol szakára. Közben férjhez mentem, megszületett a fiam, és elhelyezkedtem az ungvári 5. számú iskolában nyelvtanárként. Talán életem legnagyobb vágya teljesült, amikor 1993-ban megkerestek a baktalórántházi gimnáziumból azzal, hogy lenne-e kedvem ott tanítani. Gondolkodás nélkül mondtam igent és költöztünk Magyarországra.

– Az igazgatóm még a tanév kezdete előtt megemlítette, hogy ha már kikerült a tantervből az orosz, taníthatnék ukránt az angol mellett. Mindig szerettem az ilyen kihívásokat, ezért szívesen elvállaltam, már csak azért is, mert Magyarországon addig egyetlen középiskolában sem oktattak ukrán nyelvet. Mielőtt belefogtunk, ki kellett dolgoznom a tantervet négy évre, ami nem volt kis munka, de nem jelentett leküzdhetetlen akadályt – otthonosan mozogtam a módszertan világában.

– Az alapoktól kezdtük, összehasonlítottuk az ukrán, a magyar és az orosz nyelvet, majd szépen haladtunk sorban: tizenöt perces blokkokban írás, olvasás, audiohallgatás, de beleszőttem a tananyagba a történelmet, a hagyományokat, szokásokat is. Levelezést szerveztünk ukrajnai gyerekekkel és egy kanadai ukrán diaszpóra iskola diákjaival, egy-egy téma lezárásaként levelet váltottak egymással az aktuális tananyagról, amire jegyet kaptak, és ami legalább ilyen fontos: barátságot kötöttek. Felfigyelt ránk a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke, Hartyányi Jaroszlava. Folyamatosan támogatott minket, többször találkozott a diákokkal, meghívást kaptunk a programjaikra, versenyeikre, ukrán nyelvi táboraikba. A gyerekek aktív tagjai lettek az egyesületnek, ami óriási élmény volt számukra – árulta el Jutka néni, majd megmutatta az üzenetet, melyben egyik volt tanítványa gratulál neki a kitüntetéshez. Az egykori baktalórántházi középiskolás megköszöni a törődést, a szeretetet és az emlékezetes kirándulásokat is.

– Tizennégy diákkal kezdtem, akik közül érettségi után heten az akkor még Bessenyei György Tanárképző Főiskola – 1993-ban dr. Udvari István vezetésével megalakult – ukrán és ruszin tanszékén folytatták a tanulmányaikat, ahol én 1994-től módszertant tanítottam. Mindezek mellett a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola is megkeresett, ugyanis volt nyolc kárpátaljai magyar papnövendékük, akiknek ahhoz, hogy a végzés után otthon szolgálhassanak, meg kellett tanulniuk ukránul. Sokat tanultunk egymástól, ma is szoros kapcsolatot ápolok velük.

– A baktalórántházi gimnázium szépen fejlődött, elindult a rendészeti és határőri képzés. A diákoknak a határ közelsége miatt szükségük volt az ukránnyelv-tudásra, így többek között összeállítottam nekik egy szakmai szótárt, ami olyan szavakat és mondatokat tartalmazott, melyekre a munkájuk során feltétlenül szükségük van. A későbbiekben nagyon sokan vették hasznát ennek a tudásnak, arról nem is beszélve, hogy a rendszeres Ukrajnában tett látogatások, kirándulások alatt nemcsak a nyelvet gyakorolhatták, de megismerhettek egy idegen népet, kultúrát, összehasonlíthatták a két országot.

Utazás és levelezés

– Bár 2006-ban nyugdíjba mentem, a két nyíregyházi főiskolán továbbra is tanítottam. Beköltöztünk a városba, közelebb a fiamhoz és családjához. Bodnár Pál szervezésében 2002-ben alakult meg a megyeszékhelyen az ukrán nemzetiségi önkormányzat, aminek tagjai szerették volna, hogy gyermekeik, akik már Magyarországon születtek, és nem beszélték a nyelvet, megtanuljanak ukránul. Ezt én elvállaltam, megszerveztem az oktatást – az úgynevezett vasárnapi iskolát –, ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy többen érettségiztek belőle, vagy nyelvvizsgát szereztek ukrán nyelvből. Velük is sokat utaztunk és leveleztünk, nekem ez a mániám, ha látok egy fehér lapot, már remeg a kezem, szeretnék valamit írni rá.

– Miután Bodnár Pál elhagyta Magyarországot, átvettem az elnöki teendőket; összesen kilenc évig töltöttem be ezt a pozíciót, s bár legutóbb is megválasztottak, már nem vállaltam a tisztséget. A fiatalabbakra bíztam ezt a feladatot, de képviselőként továbbra is tagja vagyok a 134 tagot számláló helyi szervezetnek. Hat éve tagja vagyok az Ukrán Országos Önkormányzatnak is, az oktatási, kulturális és egyházi bizottságot vezetem.

– Csak ámulok, hogy a magyar kormány mekkora anyagi támogatást nyújt a nemzetiségieknek. Fontosnak tartják, hogy az ide települtek továbbra is ápolhassák az anyanyelvüket, kultúrájukat, hogy ne érezzék magukat hátrányos helyzetben – ezt igazán kevés ország mondhatja el magáról. A pályázati lehetőségeknek köszönhetően állíthattunk emléktáblát Biriben, a görögkatolikus templom falán a mártírhalált halt Orosz Péter Pál pap, illetve a Nyíregyházi Egyetem „A” épületének bejáratánál dr. Udvari István tanszékalapító professzor tiszteletére. Az ukrajnai holodomor áldozatai előtt 2019 óta a Korányi Frigyes utcai görögkatolikus templom kertjében lévő emlékkőnél hajthatunk fejet.

Csillogó szemek, szép szavak

– Ezek a dolgok fontosak az életemben, de mindig úgy éreztem, az elsődleges feladatom a tanítás, hogy megismertessem a magyar diákokkal a gazdag ukrán nyelvet, a csodálatos kultúrát, hagyományokat. Nekem már az is elismerés, hogy soha nem korlátoztak ebben, értékelték a munkámat, a gyerekek csillogó szemmel ültek az óráimon, az a rengeteg szép szó – jegyezte meg mosolyogva az örök pedagógus, s hozzátette: természetesen hatalmas öröm és megtiszteltetés a kitüntetés, amit talán hamarosan személyesen is átvehet, ha a járványhelyzet engedi.

– Az elmúlt időszakban gyakran megkérdezik tőlem, hogy milyennek látom a magyar–ukrán kapcsolat jövőjét. Egyértelműen bízok abban, hogy mielőbb helyreáll. Be kell látni, hogy a 21. században itt, Európa szívében, egymás szomszédságában csak a jóindulat, a józan ész diktálhat. Hiszem és remélem, hogy Ukrajna, amely évszázadokon át küzdött nemzete, anyanyelve, kultúrája fennmaradásáért, nem teszi ki a békés, önhibájukon kívül keserű és viharos történelmi helyzetbe kerülő kárpátaljai magyarokat megalázó helyzeteknek. Nekünk, magyaroknak, ukránoknak, románoknak, szlovákoknak és a többi nemzetiségnek együtt, összefogásban kell élnünk a Kárpát-medencében. Ehhez kérem a Jóisten segítségét.

Borítókép: Szofilkánics Judit munkáját március 15-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetéssel ismerték el | Fotó: Pusztai Sándor