Példa értékű összefogás

2021.04.29. 14:47

Kisvárda erőn felül bizonyít

Közös akarattal, egy szívvel és lélekkel küzdöttek az elmúlt hónapok alatt.

– Kisvárda életében az összefogás és egymásról való feltétel nélküli gondoskodás akkor is jelen volt, amikor a világméreteket öltő vírushelyzet miatt, a lehetetlennek tűnő időben a remény pillanatait éltük – részletezi Leleszi Tibor polgármester.

– Akkor is ugyanolyan hittel tekintettünk a hétköznapi célokra, mint amilyenekkel végezték alázatos és önzetlen munkájukat azok az emberek, akik a járvány elleni védekezésben helytállva mindig a frontvonalban tevékenykedtek.

Sokan vagyunk! Sok jó ember, és ez egyfajta Isteni gondviselés! Idősek és fiatalok, kicsik és nagyok, nyugdíjasok és aktív dolgozók, akik mind -mind azért vállaltak olykor lehetetlennek tűnő feladatokat, hogy egymással, egymásért, az életért küzdjenek. Éjjel-nappal varrták a maszkokat, lábzsákokat, köpenyeket azok a veszélyeztetett korosztályba is tartozó emberek, akik kimerültségükön és félelmeiken felül emelkedve hittek abban, hogy együtt sikerülni fog. Köszönjük Kisvárda!

Példa értékű összefogás

– Köszönjük mindenkinek az a rendíthetetlen és fegyelmezett helytállást, amelyet a pandémia idején tanúsítottak és mai napig is tanúsítanak. Ápolóinknak, orvosainknak, mentőseinknek, kórház igazgatónknak, pedagógusainknak, bolti eladóinknak, a postai alkalmazottaknak, a sofőröknek és buszvezetőknek, a szociális szféra minden dolgozójának, a gyógyszerészeknek és gyógyszertári asszisztenseknek, az árubeszerzőknek, takarító személyzetnek, a rendőrségnek, határőreinknek, tűzoltóinknak, alapítványainknak, hogy erőn felüli összefogással bizonyítottunk! Bizonyítottuk azt, hogy képesek vagyunk legyőzni a legfélelmetesebb ellenséget is.

Emberségből jeles

– Köszönjük azoknak a magánszemélyeknek, nagy-közepes és kisvállalatoknak akik adományaikkal támogatták a rászoruló családokat s ezzel bebizonyítva azt, hogy emberségből helytállni a legnemesebb dolog.

– Köszönet azoknak a hivatali dolgozóknak, kormánytisztviselőknek, járványügyi szakembereknek, önkénteseknek, akik kitartó munkája révén küzdöttünk lakosainkért, családjainkért, gyermekeinkért, idős honfitársainkért.

– Ez a nehéz időszak bebizonyított egy igen fontos dolgot! Akikre számíthatsz, itt vannak körülötted, melletted, vagy akár lélekben egy ima erejéig a messze távolban.

– Mi nem egy embernek, kettőnek, vagy háromnak köszönhetjük a helytállást, hanem mindenkinek! Mindenkinek, aki tett akár egyetlen embertársáért is! Mindenkinek, aki tenni akarásával küzdeni próbált mások és saját maga életéért!

Mindenkinek, aki segítő kezet nyújtott annak, aki reményvesztett hétköznapjaiban hitén kívül másba már nem kapaszkodhatott!

– Isten áldja és óvja mindazokat, akik országunkban hasonlóképpen helytállnak és cselekedtek! Büszkék vagyunk és köszönettel tartozunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában