Megfeszített ausztrál küzdelem a tűzzel, a vízzel és a koronavírussal

A Dalmáciából származó Ászity Mirjana húsz évig orvosként dolgozott a Sóstói úti kórházban, tüdőgyógyász, szakfőorvos, közéleti személyiség volt. 1984-ben ment férjhez Ausztráliába, azóta Sydney-­ben él. Régi ismeretségünk számos tudósításban kamatozott, így alkalmanként a Kelet-Magyarország olvasói első kézből tájékozódhattak a Föld túloldalán élő honfitársaink életéről.

Indokolatlan hibák

Az utóbbi időben jobbára katasztrófákról írt. Tavaly, év elején a korábbiakhoz nem hasonlítható kiterjedésű bozóttüzekről számolt be. Nem sokkal később ott is a koronavírus okozott gondot, de a szigetország viszonylag könnyen tudott védekezni. Volt azonban egy speciális körülmény: a sok óriás kirándulóhajó, amelyeken akár öt-hatezer ember is utazott összezárva.

– Amikor felütötte a fejét a koronavírus, óhatatlanul kitört a pánik, ráadásul sok helyen nem engedték a hajókat kikötni, Délkelet-Ázsiában szellemhajóként mentek ide-oda. Ausztráliában még most is lehet hallani a tavalyi vizsgálatokról. Sydney-ben volt egy sajátos, emlékezetes eset: a Ruby Princess hajón nem külföldiek voltak, mint általában, hanem főleg helybeliek tettek körutazást Új-Zélandon – írta most Mirjana. – Már közeledtek Sydney-hez, amikor elterjedt a hír, hogy fertőzöttek vannak a hajón. El lehet képzelni a zűrzavart: látják a városukat, és fertőzöttekkel összezárva kell maradni a tengerjárón. Végül több nap után 2700 utas szállt ki.

– Utóbb kiderült, közöttük több mint száz olyan ember volt, aki nem érezte jól magát, esetleg beteg lehetett. Ausztrália legjelentősebb járványgóca alakult ki napok alatt. Az egészségügyi hatóságok vizsgálata később azt állapította meg, hogy hatszáz megbetegedés és húsz haláleset volt köthető az óceánjáró utasaihoz. A vizsgálat „indokolhatatlan és megbocsáthatatlan hibákat” rótt fel a hajó kapitányának és a kikötői hatóságoknak. Ugyanis tudtak arról, hogy partra lépés előtt mindenkit tesztelni kellett volna, a lázas, köhögő ­embereket pedig kabinjaikban elkülöníteni a járványügyi szolgálat megérkeztéig. De nem így történt, a „kontaktkutatásban” pedig nem volt elég gyakorlat. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy mindez a járvány kezdetén történt, és azt követően szigorítottak az intézkedéseken.

Szabadon jönnek-mennek

– Ausztráliát most is a legkevésbé fertőzött földrészként tartják nyilván. A járvány kezdete óta az idén április elejéig a 23,5 milliós országban kevesebb mint harmincezer embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, a járvány halottainak száma pedig nem érte el az ezret. Az utcák, terek képe a megszokott, a kerthelyiségek nyitva vannak, már ha éppen nem esik az eső, gyakorlatilag szabadon jövünk-megyünk – írta Mirjana a napokban.

– Van, aki visel maszkot, de az nem kötelező. A hatóságok viszont változatlanul óvatosságot kérnek, tartanak a járvány behurcolásától. A mutáns vírusok sok országban gyorsan terjednek, a helyzet bármikor megváltozhat. Lényegében várjuk a csodát, a védőoltásokat. A legidősebbeket már beoltották, de a „hogyan tovább?” kérdéséről mintha tanácstalanság uralkodna, talán a vakcinák nem érkeznek a tervek szerint. Elszórtan szólnak hírek egy-egy koronavírusos esetről, olyankor pánikszerűek az intézkedések, vesztegzár alá helyeznek kisebb-nagyobb területeket, de általában pár nap után feloldják a zárlatot.

Az utcákat lezárták

Néhány hete azonban megérkezett az „ügyeletes rossz hír”. Alkalmi tudósítónk a következőket írta: – Április elején családi ünnepségen jártunk Sydney-től mintegy kilencszáz kilométernyire északra. Repülővel nem egészen másfél órás út, de egy más világba érkeztünk, legalábbis ami az időjárást illeti. Itt már elkezdődött az „égszakadás”. A repülőgéptől nem kellett nagy utat megtenni az autóig, mégis bőrig áztunk. Szerencsénkre két napig szünetet tartott az esőzés, így a csoportosított születésnapokat elfogadható körülmények között tudtuk megtartani. Közben fél szemmel azért az eget néztük, nem kapunk-e a nyakunkba váratlan zuhét, mert a megszokott napsütés nem kényeztetett el bennünket. Amikor visszaindultunk, felkészültünk – folytatódott a levél –, mert az időjárás-előrejelzés igencsak szomorú volt számunkra. Már esőben indult a repülőgép, de ami Sydney-ben ránk várt, túltett a legrosszabb álmokon is, folyamatos özönvizet értünk meg. Az alacsonyabban fekvő utcákat lezárták, nagyokat kellett kerülni. Volt, ahol csak kerékagyig ért a víz, de sok helyen csupán az autók szélvédője látszott ki, el sem tudom képzelni, hogyan menekültek ki az utasok. Személy szerint minket nem tett földönfutóvá a tavalyi tűz, és eddig az árvíz sem, mert a város magasabb részén lakunk.

Őshonos halak pusztulása

– Mióta hazaérkeztünk, mi is csak a médiából tájékozódunk. Szokatlan dolgokról hallunk. Például több százezer őshonos hal pusztult el Új-Dél-Wales szövetségi állam északi részén, miután a heves esőzések belemosták az Ausztráliában hónapokig pusztító tűzvészek hamuját és üledékét a folyókba, bűzlik az egész környék. Az elpusztult halfajok között van ausztrál sügér, angolna, harcsa, tengeripér-félék, heringek, tengeri gébek. A tévé mutatta, hogy az egyik folyó mellett a horgászok tűzoltóktól kölcsönzött tömlőkön át próbáltak oxigént juttatni a vízbe. Másutt a kiöntött folyók, patakok mentén pókok tízezrei próbálnak ideiglenes otthont foglalni, amit nem mindenki visel nyugalommal. Ugyanakkor nemcsak a környezetvédők, hanem a hatóságok is türelemre intenek: ne bántsák a jövevényeket, mert amint javul a helyzet, visszamennek maguktól. Ha elpusztítják őket, nehezen visszafordítható károk keletkezhetnek az ökoszisztémában.

Egyik árvíz a másik után

Beszámolt Mirjana az ausztrál kormány intézkedéséről: természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Új-Dél-Walest, amely a legnépesebb szövetségi állam, ennek központja Sydney.

– Az ötven évnél fiatalabbak nem tapasztaltak a mostanihoz hasonló időjárást, itt 1961-re hivatkoznak úgy, mint otthon például az 1970-es nagy Tisza-völgyi árvízre. A meteorológiai szolgálat elképesztő adatokat tesz közzé: a 200 milliméteres napi ­csapadék nem ritka, de előfordult ennek duplája is. ­Száraz években ennyi egy egész évben esik. A rendkívüli helyzetet lassan mozgó, intenzív zivatarok okozzák. Egyik jön a másik után. Gyakran láthatók különleges égi jelenségek, szupercellák, amelyek egyben félelmetesek is. Ilyenekre évtizedekig nem volt példa. A jövőről pillanatnyilag semmit nem tudunk, ami biztos lenne. Hóval, jégesővel is ijesztgetnek bennünket, ami elég szokatlan volna itt, de annyi minden megváltozott az utóbbi időben… – zárta levelét Sydney-­ben élő tudósítónk.