Nyíregyháza, Nyírbátor

2021.04.28. 18:50

Minden új élettel gyarapszik az erdő

A facsemeték az új életet szimbolizálják, s erősítik a kötődést a nekik helyet adó városhoz.

MI

Az ország számos területén és így megyénkben is vannak olyan ligetek, ahol a szülők facsemetét ültethetnek újszülött gyermekük tiszteletére. A kezdeményezések több szempontból is hasznosak, hiszen növelik a zöldfelületek nagyságát, továbbá érzelmi kapcsolatot is kialakítanak, növelve a kötődést a település és a kisgyermek között. A megyeszékhelyen immár hét éve ültethetnek el fát gyermekük születése alkalmából az ifjú apukák és anyukák, de három éve már Nyírbátorban is van erre lehetőség.

Kiss László gitárművész előadása és Vasas Bence, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjának szavalata nyitotta meg még 2014-ben a megyeszékhely Újéletfa-ligetének ültetési ceremóniáját, s harminc család ültetett egy-egy hársfát újszülött gyermeke tiszteletére. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere akkor úgy fogalmazott, a faültetésből hagyományt szeretnének teremteni, és évente megrendezni az akciót, így idővel erdővé sűrűsödnek az elhelyezett fák, ezzel pedig a város egyik pihenőhelyévé és zöldövezetévé válhat a liget.

A második liget is megnyílt

– A kis fák egy új élet születését, a kötődést szimbolizálják, így a kisgyermekek bárhol is nőnek fel a nagyvilágban, mindig is tudni fogják, hová születtek, honnan indultak – tette hozzá, s valóban a tervek és remények valósággá váltak, igazi családi rendezvénnyé nőtte ki magát az akció. Néhány évvel később már a második liget fogadta a szülőket, hogy gyermekük születésének zöld szimbólumait elhelyezhessék a városban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány miatt tavaly tavasszal elmaradt a faültetés, de 2020 telén ismét várták azok jelentkezését, akik szeretnék, hogy gyermekük nevével és születési dátumával egy fa magasodjon a ligetben.

Nyíregyházán hét éve ültethetnek fát gyermekük tiszteletére a szülők | Fotó: Szarka Lajos

Nyírbátorban három éve született meg az életfaliget ötlete. Az alapkoncepció egyik pillére az volt, hogy egyes beruházásoknál elkerülhetetlen a fák kivágása, és az önkormányzat azt szeretné, ha a munkák végén több fa lenne a településen, mint korábban.

– A következő lépés a város szélén lévő elhanyagolt, kihasználatlan terület rendezése volt, a harmadik pedig az, hogy ösztönözzük a gyermekvállalást a fiatalok körében, és jó lenne, ha a munkahelyen és lakhatási lehetőségen kívül valamilyen érzelmi szállal is kötődnének az ifjak a városhoz. E lépések mentén született meg az országban és a megyében nem példa nélküli kezdeményezés, amelynek keretében minden újszülött gyermek után ültetnek egy fát a családok, és reményeink szerint idővel ez egy parkerdővé válik – árulta el lapunknak Máté Antal, Nyírbátor polgármestere.

Több száz őshonos fa

– A megbízott erdész kolléga őshonos, a tájra jellemző fajtákat választott ki, s a későbbiekben a parkerdő, a szép füvesített terület pihenőpadokkal is várja a kikapcsolódni vágyókat. A vadgesztenye és hársfa is ilyen őshonos fajták, melyeket a szülők a saját kezükkel ültetnek, és a névválasztást is a lakosságra bíztuk: az ő döntésük nyomán született meg a ­Csepererdő elnevezés – tette hozzá a polgármester, akitől azt is megtudtuk, minden évben kétszer ültetnek, a szülők egy megjelölt időpontban helyezhetik el a növényt a kijelölt helyére, később pedig gondozzák.

– Félévente átlagosan 30–40 fával gyarapodik a liget, jelenleg 200–250 őshonos fa van már a területen, s bízunk benne, hogy néhány éven belül elérjük az ezres nagyságrendet. Az idén a járvány miatt az ültetés rendje is megváltozott, hiszen korábban egy családi-közösségi rendezvény keretében ültettek, most azonban erre nem volt lehetőség. Rendezvény nélkül, egy kijelölt idősávban helyezték el a növényeket a fiatal szülők.

MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában