tündérszépek

2021.04.19. 06:30

Molnár Alexa a döntőben – legyen megyénkbeli lány 2021 Tündérszépe!

Elindul a szépségversenyünk országos döntőjének online fordulója, ahol a nyíregyházi lányra is voksolhatunk.

Fotó: Dodó Ferenc

Ma kezdődik a Tündérszépek országos döntőjének online szakasza, a közönségszavazás. Ennek során ugyan minden nap egy-egy lányt kiemelten mutatunk be a Kelet-Magyarországban és a Szabolcs Online címlapján, de már az első naptól, tehát április 19-étől május 10-én éjfélig az összes versenyzőt értékelhetik olvasóink.

Érdemes szavazni

Az országos online közönségszavazáson legmagasabb értékelést kapott hölgy lesz a Tündérszépek 2021 közönségdíjasa, aki az elismerő cím mellett egy okostelefon és egy értékes szépségápolási csomag tulajdonosa is lesz.

Alexáért szoríthatunk
Fotó: Dodó Ferenc

Kiléte azonban majd csak a szépségkirálynőt és udvarhölgyeit is kiválasztó döntő gálaműsoron derül ki, amit, tekintettel a vírushelyzetre, július 27-ére halasztottak a szervezők. Ezért a közönségszavazás utolsó napjaiban az értékelések átlagát elrejtjük – de szíveket ebben az időszakban is lehet és érdemes osztani a versenyzőknek. Már csak azért is, mert az értékelők között ezúttal is értékes nyereményt, egy UHD televíziót sorsolunk ki. Előző sorsolásunkon Ambrus László mellé szegődött a szerencse, így az ő otthonában állhat szolgálatba az értékes robotporszívó.

Akiért mi, Szabolcs-Szatmár-Beregben élők szoríthatunk, a nyíregyházi Molnár Alexa – ő képviseli megyénket az országos döntőben, így május 10-éig rá is voksolhatunk.

Megyénket képviseli

A diáklány azt mondja, már annak is nagyon örült, hogy bejutott a regionális döntőbe, azt pedig alig hitte el, hogy elnyeri a zsűritagok tetszését és az országos fináléban is szerepelhet.

– Megnéztem a versenyző lányokat, láttam, milyen gyönyörűek, így nem fűztem nagy reményeket a továbbjutáshoz – mesélte lapunknak Alexa, aki persze nagyon örül annak, hogy az ország 22 legszebb lányának egyikeként ő is ott állhat majd a színpadon.

– Biztos vagyok benne, hogy a felkészítő tábor és maga a döntő is hatalmas élmény lesz, függetlenül attól, hogy milyen eredményt érek majd el. Öt éves korom óra versenyzem, de ilyen volumenű megmérettetésen még nem voltam, ezért persze van bennem egy kis izgalom is – mondta Alexa, aki öt évig versenyszerűen aerobikozott, de azt abba kellett hagynia, a sport és a rendszeres testmozgás viszont azóta is az élete része. Úgy gondolja, a belső szépségnél semmi sem fontosabb, szerinte a testi és a lelki egészség összefügg. Figyel arra, hogy mit eszik és iszik, nem szereti a sminket, és naponta legalább háromszor-négyszer megmossa az arcát csapvízzel – ez az ő szépségtippje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában