Kupakgyűjtés

2021.04.30. 09:06

Önnek csak egy kupak – másnak nagy segítség!

Szinte minden ember találkozott már kupakgyűjtőpontokkal, jellemzően az iskolában, lakóközösségben, munkahelyen, de akár az interneten is összefognak az emberek egy-egy felhívásra, hogy műanyag kupakokkal tegyék jobbá a rászorulók életét.

Forrás: A szerző

Mindig is támogatva a jótékonykodást, Kisvárda Város Önkormányzata is fontosnak tartotta, hogy városunk is rendelkezzen saját kupakgyűjtővel. A fehér vasszívnek – időtállósága miatt – csak az anyaga „kemény”, a funkciója, célja nemes: segíteni a kisvárdai beteg gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek.

A Flórián téren elhelyezett gyűjtőszívben összegyűlt kupakokat mindig azoknak a helyieknek osztják el, akik gyógyulása érdekében éppen kupakgyűjtést szerveznek. Ennek koordinálása az önkormányzat feladata. Jelenleg két kisvárdai kislány, Anna és Bogi várja a kupakokat (is), melynek aktuális mennyisége mindig jól látszik majd az átlátszó szívben.

A kislányok betegségéről és a segítség további módjairól korábbi cikkünkben, az alábbi linkre kattintva olvashat:

A jótékonykodás ilyen formájú, első adag (megközelítőleg ötezer darab) kupakjaival dr. Seszták Miklós térségünk országgyűlési képviselője, és Leleszi Tibor kisvárdai polgármester töltötték meg a városi szívet, akik családtagjaikkal és munkatársaikkal együtt, saját háztartásukban és munkahelyeiken is régóta, külön gyűjtik az egyes műanyag kupakokat.

Fontos tudni, hogy nemcsak az ásványvizes és üdítős flakonok kupakja hasznosítható így, hanem a dobozos gyümölcslé vagy tej dobozának csavaros kupakja is, sőt a flakonos mosószerek, öblítők, tisztítószerek, tusfürdők, samponok, balzsamok és testápolók kupakja, a fogkrémes tubus teteje, de az instant kávé, a kakaópor vagy épp a krémsajt dobozának műanyag fedele is hasznos lehet.

Minden esetben figyelj arra, hogy a kupakok tiszták, szennyeződésektől mentesek legyenek, és lehetőleg ne maradjon rajtuk papír vagy árcímke. A kupakok közé ne keverjen más műanyagot (például flakont vagy dobozt), mert az csökkenti a leadott mennyiség értékét, és jelentősen megnehezíti a feldolgozás folyamatát.

Egyébként a műanyag-felvásárlókhoz beérkező kupakokat felaprítják és ledarálják, majd újraolvasztják és leszűrik a műanyagot, ami aztán hűtőfürdőbe, ezt követően pedig egy darabolóba kerül, ahol nagyon apró granulátum készül belőle. Ebből a továbbértékesítést követően például zöldség- vagy gyümölcstároló rekeszt, szállítmányozásnál használt ládát és tárolót, gyeprácsot, szemetes- vagy hólapátot gyártanak, de az építőiparban vagy olykor az autógyártás során is hasznát vehetik.

A kupakgyűjtéssel tehát többféle módon segíthet: egyrészt hozzájárul a beteg gyermekek gyógyításának elősegítéséhez, másrészt óvja a környezetet, segíti a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítást is.

Legyen ÖN is kupakgyűjtő!

- Durucz Gabi -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában