Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.04.17. 20:00

Szeméthegyeket hordunk össze

Évente tízezer tonna szemetet hagyunk a közutak mentén.

VNA, JG, MML

Fotós: Pusztai Sándor

Fotós: Pusztai Sándor

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a héten az utak menti illegális szemét felszámolására fókuszál, a kormány Tisztítsuk meg az Országot! programjához kapcsolódva. A cég közleménye szerint évente egy kisebb megyeszékhely kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű, illegálisan kidobott szemetet gyűjt össze az országos köz­utak mentén. Az átlagosan évi 10 ezer tonnányi szabálytalanul kihelyezett hulladék felszámolása mellett a társaság számos kampányszerű, országos programban vett és vesz részt kezdeményezőként vagy csatlakozóként.

Azon túl, hogy az illegális szeméthalmok elcsúfítják és szennyezik a környezetet, valamint jelentős egészségügyi kockázatokkal járnak, rengeteg kapacitást is elvonnak más útüzemeltetési munkáktól. Az út menti hulladék összegyűjtése és elszállítása a közútkezelőnek évente mintegy 1-1,5 milliárd forintjába kerül.

A szabolcsi megyeszékhely körül kedden négy helyszínen is dolgoztak a cég munkatársai: Nyíregyháza és Nyírjes, valamint Nyíregyháza és Nyírtelek között, a 403-as út M3-as és 41-es főút közötti szakaszán, valamint a 4-es út mellett az M3-as autópálya felüljáró környékén.

Rengeteg szemét gyűlik össze nap mint nap az utak mentén | Fotó: Pusztai Sándor

A szeszélyes áprilisi időjárás senkinek nem kedvezett kedden délelőtt, akinek a szabadban kellett dolgoznia – így azoknak sem, akik a 403-as út mentén szedték össze a szemetet. Bőven akadt dolguk: úgy tűnik, sokan úgy gondolják, hogy egy lehúzott autóablak egyenértékű azzal, mintha felemelnék egy kuka fedelét. Szinte minden lépésnél találkozhattunk valamilyen hulladékkal: műanyag és alumínium üdítősdobozok, kenyereszacskó, csokipapír és gyorséttermi ételek papírcsomagolása, cigarettásdobozok és sok-sok csikk hevert a korlát mindkét oldalán.

Mellettük még meglepőbb gazdátlan tárgyak is hevertek az út szélén, például egy látszólag működő toll vagy egy kis piros, kulcskarikával felszerelt erszény – utóbbi talán még fontos is lehetett valakinek, rejtély, hogyan végezhette egy autóból kidobva. Sőt: egy egykor jobb napokat is látott, szétszakadt gumiabroncs is árválkodott a fűben, melytől valószínűleg nem egy könnyed mozdulattal szabadultak meg a kocsiablakon keresztül, „kihelyezése” egy bonyolultabb, tervezett művelet lehetett.

Arról érdeklődtünk önkormányzatoknál, mennyire ügyelnek a településük tisztaságára.

– A közfoglalkoztatási programon belül oldjuk meg a falu belterületén a szemétszedést – árulta el Kukucskáné Laboncz Márta, Ököritófülpös polgármestere. – Összesen húsz ember foglalkozik ezzel mindennap. Mindenki pontosan tudja, mely területek tartoznak hozzá, ezen csak ritkán változtatunk, de az utcák takarítását is elvégezzük.

A polgármestertől megtudtuk, korábban voltak illegális szemétlerakó helyek Ököritófülpös területén. – Sejtéseink voltak, hogy kik szabadulhattak meg olyan tárgyaiktól, amelyekre már nem tartottak igényt, de rágalmazni senkit sem akartunk. Ilyenkor összeszedtük a szemetet, és eljuttattuk a rendeltetési helyére, de ez ma már egyáltalán nem jellemző.

Tiszadadán nagy az átmenő forgalom, így a Közút kezelésében lévő útszakaszokon is akad dolguk a szemetet szedőknek. – A közfoglalkoztatási program keretében végezzük a település tisztán tartását – mondta el lapunknak Mizser Zsolt polgármester.

– Nem csupán az önkormányzati utak mentén gyűjtjük össze a felelőtlenül eldobált hulladékot, a közutakat is folyamatosan tisztítjuk. Ennek a tíz embernek semmi más dolga nincs egész nap, mint hogy lejárják a területüket. Azt szoktam mondani nekik, ha végeztek a szakaszukkal, akkor kezdjék újra. Nem mindegy, milyen képet mutatunk magunkról.

A vad mellett hűtőre és autógumira is lelnek

A szétdobált hulladék összeszedése, az illegálisan lepakolt szeméthegy felszámolása az egész társadalom érdeke, hiszen a jövőnkről van szó.

Számos civil szervezet érzi fontosnak környezete tavaszi megtakarítását. Azért tavasszal, mert ilyenkor még alacsony a növényzet, jobban észrevehető a hulladék és a szemét.

A természetben lepakolt szemétről sokat tudnak mesélni a vadászok, hiszen nap mint nap járják az erdőket és a mezőket.

– Sajnos, nagyon sok elkeserítő tapasztalatról számolnak be a határt járó kollégáim – mondta el érdeklődésünkre Fazekas Gergely, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezetének titkára.

– Az egyértelműen megállapítható, hogy folyamatosan növekszik a hulladék mennyisége a vadászterületeken. A hulladékok típusa jelentős változáson esett át, hiszen a kommunális hulladékok helyét egyre inkább a veszélyes hulladékok, az építési törmelékek veszik át. Nyilván ebben szerepet játszhat azok magas megsemmisítési költsége is. Ezek összegyűjtésének és elszállításának költsége meghaladja egy vadásztársaság lehetőségeit, de most már a megyei vadászkamara anyagi lehetőségein is túlmutat.

– Az autóalkatrészek, hűtők, autógumik, a cserép-, pala- és téglatörmelékek nemcsak a természetet csúfítják és pusztítják, de sok esetben saját egészségünkre is káros anyagokat juttatnak az élővilágba és a táplálékláncba. Ez messze nem csak a vadásztársadalom gondja, így annak megoldását sem lehet kizárólag tőlük elvárni, hiszen a környezetszennyezés valamennyiőnk környezetét károsítja, mindannyiunk egészségét veszélyezteti – tette hozzá Fazekas Gergely.

A nyírbogdányi székhellyel működő Horgász, Vadász, Természetbarát Szolidaritási Egyesület éveken keresztül szervezett szemétszedési akciót a tagjainak, hogy a térség közútjai melletti területeket megtisztítsák.

– Sajnos, már tavaly áprilisban sem tudtuk, és az idén sem fogjuk tudni megszervezni a közös gyűjtést, hiszen harmincan-negyvenen még nem lehetünk együtt – tájékoztatta lapunkat Kántor László, a civil szervezet elnöke. – Az utak mellett szétdobált rengeteg szemét késztetett bennünket az önkéntes munkára, de az erdők szélén gyakran találtunk gumiabroncsot, kidobott hűtőszekrényt és televíziót is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában