A falvak világából kiemelkedő város

Aligha lehetne ma modern, minden igényt kielégítő megyeszékhelye Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének, ha az elődök, Nyíregyháza vezetői és előkelői a 19–20. század fordulóján nem tesznek meg mindent az urbanizáció érdekében. Hogy mi minden történt ebben a jelentős történelmi időszakban, mindarról nemrég dr. Reszler Gábor történész tartott online előadást Városiasodás és kényelem címmel, levéltári forrásokra, valamint a Nyírvidékben megjelent tudósításokra támaszkodva.

Mi kell egy városhoz?

Amint már az elején rávilágított, az urbanizáció fogalomkörének a városodás és a városiasodás kifejezések is részei. Az előbbi mennyiségi értelmű, az épületek és a lakosság számának növekedésére utal, az utóbbi minőséget jelző fogalom, mely a komfort és kényelem fokmérője. Ahhoz, hogy egy település kiemelkedhessen a falvak világából, infrastruktúrára és közművesítésre van szükség, ezek nélkül városi életmódról nem beszélhetünk.

– A magyarországi urbanizáció a dualizmussal bontakozott ki, a főváros mellett törvényhatósági jogú, rendezett tanácsú városok egész hálózatát hozva létre. Ebben az időszakban fejlődött jelentős várossá Ungvár, Szatmárnémeti, Debrecen és Miskolc, főleg az utóbbi kettő szolgált Nyíregyháza létrejöttében is példaképül. Elmozdulást elsősorban a kereskedelem bővülése, a hitelintézetek megjelenése és a vasúthálózat kiépülése hozhatott. A korabeli városvezetők idejében ráébredtek az utóbbi fontosságára, 1854 májusában ez ügyben tárgyalásokat kezdtek, melynek eredményeképpen a Tisza-vidéki vasútvonal 1858 őszétől már a nyírségi városrészt érintve haladt tovább Tokaj felé – magyarázta az előadó.

Fontos fordulópontot jelentett, amikor hosszú küzdelem után 1876-ban Nyíregyháza átvehette a megyeszékely státuszt Kállótól, ezt megelőlegezően 1871-ben már az egyik törvényszék is áttelepült a városba. Megkezdődött a társadalom átrétegződése. A 18 század derekán letelepedő mezőgazdasággal foglalkozó családok a várost körülvevő bokortanyákra kiköltözve eltávolodtak a városfejlesztés ügyeitől, így a városiasodás előmozdítását más, helyükre lépő társadalmi rétegek – kereskedők, iparosok, értelmiségiek, a megyei és városi tisztikar – vállalták fel.

Ők már igényelték, hogy legyenek szilárd burkolatú utak, korszerű közvilágítás, városképet alkotó köz- és magánépületek, s hogy Sóstót a városból villamossal lehessen megközelíteni. Az 1880-as, 1890-es évektől aztán sorra nőttek ki a földből a világi és egyházi épületek, ami azért is fontos volt, mert az 1860-as években még csak a templomok magasodtak a földszintes épületek fölé, a városháza emeletráépítése is csak 1872-ben fejeződött be.

Gombamód szaporodó paloták

– A beruházási terveket a képviselő-testület országosan ismert építészek bevonásával készítette el, szerencsére nem az olcsó, hanem az időt­álló megoldásokat keresve. Az első szabályozási, városrendezési tervet 1881-ben fogadták el, a következőt 11 évvel később, de az 1912-es a legjelentősebb, mert 6 építési övezetet jelölt ki, számos építési szabályt alkotva. A századfordulón és az azt követő 10 évben telkeket parcelláztak ki a Bujtoson és Érkertben, az előbbi területen 131, az utóbbin 165 két-három szobás ház épülhetett fel.

– De ekkorra, 1891-ben már megépült a börtön és a törvényháza, ez utóbbira 1928-ban a második emeletet is ráhúzták. Alpár Ignác és mások tervei alapján egyre-másra születtek a pompás középületek: 1892-ben már megtartották az első vármegyei közgyűlést a megyeházán, a korábban leégett nagyvendéglő helyén Korona Szálló épült, 1896-ban kéttornyú görögkatolikus temploma, 1902–1904 között pedig kéttornyú római katolikus temploma lett Nyíregyházának.

– A városias arculatot tovább alakította az 1912-re elkészült takarékpalota, az 1888-ban épült, de 1907-re új épületszárnyat kapott – az evangélikusok által 1892 szeptemberében birtokba vett – gimnázium. A századfordulóra gyógyítottak az Erzsébet Közkórházban, bővítették a honvédlaktanyát, a város bevételeit gyarapította a Monarchia legkorszerűbb lovassági laktanyája, lett gőz- és kádfürdő, kőszínház és önkéntes tűzoltóegylet, amely 1911 őszén kapott jól felszerelt, mentőszolgálatot is ellátó laktanyát. Ám a képet tovább árnyalja, hogy a közel 6 ezer lakás közül igen kevés volt összkomfortos, és csupán 10 százalékuk épült kőből és téglából.

A képhez persze hozzátartozik, hogy 1844-ben már készültek kőjárdák, két évvel később az utcákon olajlámpák világítottak, az utcák kövezését, a vízelvezető rendszer kiépítését viszont majd csak 1882 nyarán kezdték el. Korábban az utcák zöme járhatatlan volt. Az első aszfaltos járdát a Szarvas, a Szentmihályi (mai Bethlen Gábor utca), az Egyház, a Kossuth, a Pazonyi, a Tokaji és a Serház utcákon rakták le, 1899-ben pedig a közgyűlés ötéves útépítési programot fogadott el.

– Egyébként a város első modern kőútjának a Széchenyi utcát tartjuk. Az új utakkal a megyeszékhely levegőminősége is sokat javult, a fiákeresek, tajigások már nem csaptak nagy porfelhőt, mint korábban. Az addig rendezetlen közvilágítás is modernizálódott, amikor 1897-ben elkészült a Nyíregyházi Villamossági Rt. áramfejlesztő telepe. Hamarosan 366 izzólámpa és 6 ívlámpa szolgáltatta a fényt a városban, amelynek az ereje darabonként 16 gyertyáéval volt egyenértékű – magyarázta dr. Reszler Gábor.

A villamosítástól remélték Sóstó jobb megközelíthetőségét is, ahová 1906-tól járt teher- és személyvonat, a Nagyállomástól a vármegyeházáig majd csak 1911-től biztosított hozzá csatlakozást a villanyvicinális.

Báli kiadások

Dr. Reszler Gábor még számos érdekességre felhívta a figyelmet az 1854-től kezdődő artézi kutak fúrásától a városszépítéseken át a telefonhálózat kiépítéséig és az illemhelyek létesítéséig. A kor több krónikása azzal vádolta a város felső társadalmi rétegeit, hogy a jólét és a kényelem haszonelvűvé teszi a tisztviselőket, hivatalnokokat, ügyvédeket, főgimnáziumi tanárokat, tisztelet persze a kivételnek. Holott még egy államhivatalnok lányos apával is megesett a farsangi báli szezon előtt, hogy az évi 1600 forintnyi (3200 koronás) jövedelméből nem tellett 100 forintos báli belépőre és a lány toalettjére.

Mindent összevéve a városiasodás folyamatát az I. világháború törte meg, s mivel Trianon után Szabolcs határvármegyévé vált, Nyíregyháza sokáig nehezen talált magára.