útfejlesztés

2021.05.17. 14:22

Egymilliárdos útfelújítás kezdődött

A Balkány és Téglás közötti 17 kilométernyi utat négy ütemben korszerűsítik.

Fotó: Sipeki Peter

– Több mint fél évszázada járok ezen az úton, de most aszfaltozzák először – mondta hétfő délelőtt a 4901-es út Bököny és Téglás közötti szakaszánál állva Piskolczi Géza, s Bököny polgármestere mutatta a repedezett burkolatból kihulló köveket.

–Ez postaforgalmi út, a Királyi Posta összekötő útja volt 2003-ig, de mindig állami tulajdonba tartozott – említ egy kis történelmi adalékot Emőd Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Nyírbátori Mérnökségének vezetője, és az út állapotát jól jellemzi, hogy a folyamatos közműfejlesztések miatt rendszeresen bolygatták az aszfaltot, és évente 2-3 alkalommal kátyúztak itt, de nem volt tovább odázható a felújítás.

Régen várt beruházás

– A 4091-es számú út a térség fő ütőere, most pedig elkezdődhetett a Téglás, Bököny, Geszteréd, Balkány közötti 17 kilométeres út teljes korszerűsítése – jelentette be dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője. A csaknem 1,2 milliárd forintos útfejlesztés négy ütemben készül el. Az első, a Bököny és Téglás közötti szakaszon a Magyar Közút a kivitelező, míg a többi részen már tart a közbeszerzési eljárás, ott külső vállalkozók végzik el a munkát. – Reményeink szerint már ebben az évben, ősz végére, de ha netalán elhúzódnak a közbeszerzési eljárások, akkor legkésőbb jövő tavaszra teljesen befejeződik az aszfaltozás – fogalmazott dr. Simon Miklós, a finanszírozásról pedig kifejtette: az első ütem állami forrásból valósul meg, a többi pedig a Magyar Falu Programban elnyert támogatásból. A térség további útfelújítási projektjeiről dr. Simon Miklós elmondta: Kisléta-Máriapócs és Nyírderzs térségében újulnak meg utak, valamint a Magyar Közút Újfehértón is végez majd útkorszerűsítést.

– A község és a környék régen várt beruházása ez – nyomatékosította Bököny első embere, aki az út jelentőségére utalva megjegyezte: ezzel közelebb kerülnek mindenkihez, a városhoz, az autópályához. Az elmúlt években jelentősen megnőtt a 4901-esen a teherforgalom is, így gyorsabb és biztonságosabb lesz itt a közlekedés.

Több mint ezer tonna aszfalt

– A burkolatszakaszt az 5+500 kilométerszelvénytől a 6+853-ig újítjuk fel, az előkészítés során elkészült az burkolat-, illetve a profilmarás, valamint leszedtük az útpadkát, ami az új burkolatszinthez állítunk helyre – sorolta a munkafolyamatokat Emőd Zoltán. – Ha az időjárás engedi, már holnap befejezhetjük az aszfaltozást az 1353 méteren – árulta el lapunk kérdésére a mérnökségvezető – ehhez pedig mintegy 1100 tonna aszfalt szükséges ehhez. Ebből már csütörtökön elvégeztünk egy kiegyenlítést, két autóval 50 tonna anyagot felhasználva, a pénteki jó időben pedig 17 autóval több mint 420 tonna aszfaltot dolgoztak be a kollégák. Amikor ezzel végeztünk, akkor kezdődik a padka helyreállítása – tette hozzá. A felújítás miatt az úton jelenleg félpályán, forgalomirányítás mellett lehet közlekedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában