Nyíregyháza

2021.05.28. 14:00

Gyermekkacagás a titkos ház játszóterén

A Vöröskereszt megyei szervezetének titkos háza egy új, adományokból elkészült játszóhellyel lett gazdagabb.

BM

Fotó: Dodó Ferenc

– Lökjél meg! – kiabálta a kislány, fülig ért a szája, amikor a hinta magasra repült vele. Pedig néhány hete az édesanyja nem tudta, hol találhat menedéket a gyermekeivel. A házukban már nem volt helyük; kidobták őket, mint egy megunt játékszert. Pár szatyorban volt minden értékük, amikor a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének krízisközpontjába kerültek.

Gyermeknevetéssel telt meg a titkos ház udvarán a játszóhely, amit csütörtökön adtak át.

Családok biztonságban

– Minden tevékenységünkben nagyon fontos, hogy akár csak egy apró dologgal is segíthessük azokat, akik hozzánk fordulnak. Ez a nap is erről szól, hiszen az itt élő gyerekek ezzel a támogatással kulturált és biztonságos játszóteret vehetnek birtokba – fogalmazott Gurály Edina. A Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, ebbe a házba bántalmazott és menekülésre kényszerült, sokszor alulszocializált közegből érkező anyákat és gyermekeiket fogadnak be, s nem egy esetben a kicsik azt sem tudják, hogyan kell a játékokat használni.

– Rengeteg munka van amögött, hogy az anyák fejlődni tudjanak, a krízisen túljutva képesek legyenek önálló életvitelre, a család el- és fenntartására – magyarázta az igazgató.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza másfél millió forintot adományozott a megyei szervezetnek azért, hogy a játszótér elkészülhessen.

Örömmel segítettek

– Az egyház tagjainak felajánlásából működtetjük az alapítványunkat, s ebből támogatunk olyan fontos célokat, mint ez a játszótér is, amivel sok család és gyermek életét tehetjük egy kicsit szebbé, boldogabbá hosszú éveken át – mondta lapunknak Nagy Krisztina, az egyház kommunikációs igazgatója, megjegyezve: egyházuk már több mint 100 éve támogatja a Nemzetközi Vöröskeresztet, s jó szívvel kapcsolódtak be a Magyar Vöröskereszt projektjeibe is.

– Örömmel alakítottuk ki ezt a játszóhelyet – mondta Borsi Ádám, a Borsi Fajáték Kft. tulajdonosa. Ők gyártották le a mászóhálóval, mászófallal, csúszdával, dupla hintával felszerelt játszóteret, ami biztonságos és minden szabványnak megfelel. Hozzájárulásuk a nemes célhoz pedig az volt, hogy az ütéscsillapító talaj, a játékok telepítési és a játszótér engedélyeztetési költségeit átvállalták, ami mintegy másfél millió forint.

– Csak álmodtunk róla, nem is hittük, hogy tényleg lesz egy ilyenünk – jegyezte meg Glück­manné Pintér Judit, a Nyitott Ház – Anya-gyermek Segítőotthon és Krízisközpont vezetője, s megtudtuk, egy nagy homokozóval szeretnék teljesebbé tenni az udvart, a gyerekek legnagyobb örömére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában