Újfehértó

2021.05.11. 08:49

Miniszterként is szolgálta a gazdákat

A visszavonulása után a birtokainak a fejlesztésével, modernizációjával foglalkozott dr. Mezőssy Béla.

KM

Sok olyan politikus kötődik megyénkhez, akinek a neve nem annyira ismert a köztudatban. Ilyen személy dr. Mezőssy Béla, aki a munkásságának köszönhetően szintén bekerült a megyei értéktárba. Dr. Mezőssy Béla politikus, földművelésügyi miniszter Tolcsván született 1870. november 13-án, és Újfehértón hunyt el 1939. január 19-én.

Képviselővé választották

A jogi tanulmányainak elvégzése után Szabolcs vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett. 1896-ban a nagykállói kerület függetlenségi programmal képviselővé választotta. Az 1905-ös kormányzati válság idején a „szövetkezett” ellenzék országos vezérlőbizottságának a tagja, Szabolcs vármegyében pedig a nemzeti ellenállás vezetője. 1906-tól 1910-ig földművelésügyi államtitkár. 1910-ben Kossuth párti programmal újból képviselő a nagykállói választókerületben. 1917. június 15-től 1918. január 25-ig földművelésügyi miniszter Wekerle Sándor kormányában. 1918 után visszavonult a politikától, birtokai fejlesztésével foglalkozott, aktív résztvevője volt Újfehértó és a református egyház helyi közéletének – írja a megyei értéktár honlapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában