Vaja

2021.05.12. 06:14

Szoborpark a vajai kastély udvarán

Kétszer is járt II. Rákóczi Ferenc fejedelem a Vay család vajai birtokán.

KM

Fotó: MML

Sorozatunkban azokat a kincseket mutatjuk be, amelyek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság döntése alapján bekerültek a megyei büszkeségek gyűjteményébe. Az épített örökségek között a templomok, és várak mellett ott találjuk a vajai várkastélyt is, ami a Vay család nevét viseli.

Vay Ádám a kuruc szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc udvari marsallja volt. A nagyságos fejedelem kétszer is járt a kastélyban.

Volt könyvtár, iskola

Először 1703. július 19-én, amikor a Vay testvérek meg­győzésével a felkelés mellé kívánta állítani a szabolcsi nemességet. Másodszor pedig mintegy a szabadságharc záróakkordjaként 1711. január 31-én, amikor Pálffy Jánossal – a magyarországi császári hadak fővezérével – tárgyalt a felkelés folytatásának lehetőségéről vagy már az esetleges békekötésről. (A kastélyban festmény őrzi a találkozást.)

Az épület sokáig leromlott állapotban volt, könyvtár és iskolai tantermek voltak benne. Napjainkban már gyönyörű állapotban fogadja a látogatókat, és a Magyar Nemzeti Múzeum „Vay Ádám Muzeális Gyűjteményének” ad otthont.

A felújítások mindig valamilyen „kurucos” eseményhez kötődtek: 1961-ben Mikes Kelemen halálának (1761); a második felújítás 1996-ban II. Rákóczi Ferenc, illetve Vay Ádám hamvai hazahozatalának (1906); a harmadik pedig 2011-ben a szabadságharc befejezésének (pontosan 300.) évfordulójához. Mindenképpen megemlítendő annak a tanítónak a neve, aki Vajára kerülve a várkastély és a múzeum fejlődését elindította, és akinek kopjafája a kastély kertjében áll: ő pedig Molnár Mátyás – olvasható a megyei értéktár honlapján.

Évente megemlékezés

Ha ellátogatunk a kastélyhoz, szépen rendben tartott szoborpark fogad bennünket, ahol többek között megtalálható Esze Tamás, Vay Ádám, Mikes Kelemen, Ráday Pál, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc szobra. Utóbbinál tartja a Rákóczi Tárogató Egyesület évente a megemlékezést. A park közepén áll az az emlékmű, melyen Rákóczi jelmondata olvasható: „Iustam causam Deus non derelinquet”, vagyis „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában