Gávavencsellő

2021.06.29. 17:30

A kis- és középvállalkozásokra építenek

A kkv-k adják a foglalkoztatottak közel háromnegyedét.

Fotó: Dodó Ferenc

– Mindig felemelő érzés újat alkotni, különösen, ha a munka gyümölcsét mások is élvezhetik – mondta Labbancz Zsolt üzlettulajdonos kedden Gávavencsellőn. A településen egy olyan modern létesítményt adtak át, amely maximálisan megfelel a vásárlók igényeinek, s jól példázza, hogy kitartó munkával mekkora fejlődésre képesek a kis- és középvállalkozások (kkv).

– Lassan három évtizede már, hogy Gávavencsellőn egy kis zöldségboltot nyitottam, ahogy múlt az idő, mindig lépést akartam tartani a vásárlói igényekkel. Gyakran felmerült, hogy újítani, fejleszteni, bővíteni kell. A mostani üzlet nagyobb, modernebb, s boldog vagyok, hogy kemény munkával sikerült megvalósítanunk az álmokat – tette hozzá az üzlet tulajdonosa.

Szorgalom és céltudatosság

Az eseményen jelen volt dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Dr. Vinnai Győző hangsúlyozta, egy igazi családi vállalkozás eredményei láthatók a településen, amit a tulajdonos 1993-ban indított el.

– Abban az időben nagyon nehéz volt a helyzet hazánkban, másfél millió munkahely szűnt meg, de szorgalommal mégis sikerült Labbancz Zsoltnak talpon maradni, s tíz év múlva elérkezett az első bővítés ideje. Azóta is azon töprengett, hogyan lehetne az üzletet még színvonalasabbá tenni, ugyanis nemcsak megszerezni kell a vásárlókat, hanem meg is kell őket tartani. Elérkezett a nap, amikor egy 350 négyzetmétere boltot adhatunk át, ami 14 embernek ad munkát – mondta el az országgyűlési képviselő, hozzátéve: az egyén szorgalma, céltudatossága viszi előre a vállalkozói társadalmat és az országot.

Dr. Vinnai Győző lapunknak elmondta, megyénkben is rengeteg olyan vállalkozás van, amiben benne rejlik a fejlődés potenciálja.

– Nagyon fontosak a kis- és középvállalkozások. Ezeknek erősek a helyi gyökereik, és az is nagyon fontos, hogy kkv-k adják hazánkban a foglalkoztatottak közel háromnegyedét. Azon dolgozunk, hogy minél több munkahelyet teremtsünk a térségben, legyen szó kereskedelemről, vendéglátásról, élelmiszeriparról vagy akár turizmusról. A fejlesztéseket támogatja a kormányzat, amennyiben a kkv-k rendelkeznek az ötven százalékos önerővel, sőt a hátrányos helyzetű járásokban harminc százalék is elegendő. E támogatásokkal erősíthetjük a magyar vállalkozások versenyképességét – hangsúlyozta dr. Vinnai Győző.

Stabilitást adnak

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett: néhány éve gyakran hallotta a térségben, hogy mennyire hiányzik a szakképzett munkaerő.

– Lépésről lépésre haladtunk, és jöttek is az eredmények. A koronavírus-járvány viszont óriási mértékben nyomta rá bélyegét a munkaerőpiacra, néhány hét alatt több mint 100 ezerrel nőtt az álláskeresők száma. A korábban elért eredményeket azonban nem hagyhattuk veszni, ezért születtek meg a munkahelyvédelmi programok, amik sok embernek segítettek. A járvány enyhülésével most már a munkahelyek teremtésére kell fókuszálnunk. Többféle lehetőség is van, mint például a foglalkoztatók támogatása, vagy az a 100 ezer forintos bértámogatás, amit az újonnan felvett munkavállalók után fizet a kormányzat – részletezte az államtitkár, majd kiemelte: mindig az adott helyzethez igazították az intézkedéseket, és kellenek az olyan programok, melyekkel az egyes települések kisvállalkozásait támogatják.

– Azoknak szeretnénk segíteni, akik maguk is tenni akarnak a fejlődésért, van némi önerejük a megújulásra. Hiszek abban, hogy a kis- és középvállalkozásokra kell építenünk, hiszen ők tartósan jelen vannak a településeken, ismerik a helyieket, emberi értékekkel gazdagítják a tevékenységüket, ami a stabilitást jelenti – tette hozzá.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában