Nyíregyháza

2021.06.02. 17:30

A virtuális térben versenyeztek a vikárosok

Kiemelkedő eredménnyel szerepeltek országos és nemzetközi versenyeken a vikáros tanulók.

KM

A nagybőgősök közös fotón felkészítő tanárukkal

A pandémiás helyzetre a zeneiskoláknak is rugalmasan kellett reagálniuk, és ebben a tanévben is oktatóiknak otthonról kellett megtartaniuk az óráikat egészen május 10-ig.

A növendékek is rugalmasan reagáltak a megváltozott helyzetre, és a tantermen kívüli oktatás ideje alatt is folyamatosan gyakoroltak, sőt a mai kor technikai eszközein keresztül könnyedén számot is tudtak adni hangszeres tudásukról. Így az idei megmérettetésekre is bátran neveztek be, szép eredményeket értek el – amelyről Szabó Tünde Júlia, a Vikár Sándor Zeneiskola intézményvezető-helyettese tájékoztatta lapunkat.

A szorgalom gyümölcse

– Az alapfokú művészeti iskola tanulói és tanárai a digitális oktatás során az online térben is vállaltak versenyre felkészülést. A pedagógusokat és növendékeket egyaránt megterhelő, fárasztó munkafeladat során mindenki motivált volt, örömmel készültek a megmérettetésre, és koncentráltan, jó hangulatban készítették el a videófelvételeket a versenykiírás szerint. Az elküldött anyagokat minden esetben háromtagú versenybizottság értékelte az előre megadott szempontok szerint ugyanúgy, mint egy jelenléti versenyen – jegyezte meg Szabó Tünde Júlia.

– Áprilisban Budapesten a Molnár Antal Zeneiskolában értékelték az I. Országos Montág Lajos Nagybőgőversenyre beküldött felvételeket, a versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta és az Oktatási Hivatal készítette elő. Bíró Mór az első korcsoportban megosztott első helyezést, Béres Lilla a második korcsoportban harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Császár Péter, a tanulók produkcióit zongorán kísérte Császárné Tanaka Ayako.

A nagybőgősök közös fotón felkészítő tanárukkal

– Májusban a tardi Forrás Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett II. Otthoni dallamok országos online furulyaverseny produkcióinak értékelését tartották meg. Purné Orha Andrea furulyatanár, intézményvezető-helyettes növendékei a következő eredményeket érték el: Simon Janka a harmadik korcsoportban III. helyezést, Czuczor Lilla a negyedik korcsoportban II. helyezést, Pristyák Zsófia Zsuzsanna a hatodik korcsoportban II. helyezést. A fafúvós tanulókat Tamás Attila intézményvezető kísérte csembalón – sorolta büszkén a Vikár Sándor Zeneiskola intézményvezető-helyettese, majd a hegedű hangszeres növendékek teljesítményével folytatta.

A II. Otthoni dallamok országos online furulyaverseny nyertesei

– Ugyanennek az intézménynek a szervezésében az I. Otthoni dallamok országos online hegedűversenyen mutathatták meg tudásukat. Soltész-Jakimcsuk Ildikó tanárnő felkészítésével Kertész Barnabás a második korcsoportban arany minősítést, Bacsik Gabriella Alma a következő korcsoportban ezüst minősítést szerzett. Kóti Gergő növendékeinek versenyműsorát bronz minősítéssel értékelték. Gergely Huba Zoltán a második korcsoportban versenyzett, nővére, Gergely Márta Anna pedig a harmadik korcsoportban. A korrepetitori feladatokat Horányi Tamás és Berki Armand látták el.

A hegedű tanszak is hozta a megszokott formáját | Fotók: Vikár Sándor Zeneiskola

– A május még egy fontos megmérettetést tartogatott növendékeink számára. Törökszentmiklóson nemzetközi hegedűfesztivált rendeztek, immár hetedik alkalommal. A versenybizottság Gergely Márta Anna és Bacsik Gabriella Alma produkcióját különdíjjal értékelte, Kertész Barnabás előadását bronz minősítéssel jutalmazták – ­avatott be a versenyeredmények részleteibe Szabó Tünde Júlia intézményvezető-helyettes.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában