Konferencia

2021.06.24. 13:53

Büszkék lehetünk a katonai hagyományokra

A konferencia bemutatta a megyeszékhely hadtörténetét.

Fotó: DODO FERENC

– A kiegyezés után állandó helyőrség alakult a városban, mellette pedig huszárlaktanya is épült a megyeszékhely fejlődésével. Nyíregyházán a társadalom és a katonák egymásra találtak, támogatták egymást. Trianon után a megyeszékhely fontos stratégiai helyszínné vált, hiszen elcsatolták a korábbi nagyvárosokat – mondta dr. Vinnai Győző csütörtökön a megyeháza dísztermében tartott hadtörténelmi konferencián. A Honvédelmi és Oktatási Központ, a Jósa András Múzeum és a Magyar Huszár Alapítvány Messze van a nyíregyházi kaszárnya címmel megrendezett tanácskozásának kiemelt célja az volt, hogy bemutassa az 1869-től állandó helyőrségként működő Nyíregyháza katonai történetét, különös figyelmet fordítva a hagyományok ápolására.

A résztvevők színes előadásokat hallhattak dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója, dr. Lippai Péter dandártábornok, dr. Ulrich Attila alpolgármester, Sándor Zsolt vezérőrnagy és dr. Bene János címzetes múzeumigazgató prezentálásában.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében a jövőről beszélt, szerinte méltán lehetünk büszkék a folyamatosan épülő Magyar Honvédségre. – A fejlesztéseknek köszönhetően a katonáinkat a legmodernebb eszközökkel szerelhetjük fel. Nem ismerjük a jövőt, az mindig bizonytalan, ezért fel kell készülnünk a kihívásokra, hogy biztonságban lehessünk, és a NATO-s vállalásainkat is teljesítenünk kell, melyre a költségvetés lehetőséget biztosít – tette hozzá.

További részletek a Kelet-Magyarország pénteki számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában