Nyíregyháza

2021.06.13. 15:30

Egy közösség nyomában – nyíregyházi diák díjnyertes filmje (videó)

Nyertes filmmel állított emléket a nyíregyházi zsidóságnak a középiskolás diák.

MJ

Fotó: MML

„Nem lehet tudni, nem emlékszem, nincs már nyoma…” Manapság, ha valaki egykor Nyíregyházán élt zsidó családok után kutat, gyakran kaphat efféle válaszokat. Nem feltétlenül az elzárkózás miatt, legtöbbször nem is azért, mert valaki annyi szenvedést kényszerült elviselni a történelem viharaiban, hogy nem szeretne régi fájó sebeket feltépni. Az ok ettől összetettebb, de tény, a múlt században vagy a század első felében élőktől ­­ma már súlyos évtizedek vá­lasztanak el bennünket, ráadásul a holokausztot követően meghatározó zsidó közösségek tűntek el, és a megmaradtak száma is egyre fogy.

A legfőbb cél a megőrzés

Ezen a helyzeten próbál meg változtatni szerte a világban az Európai Zsidó Temetők Kezdeményezés elnevezésű programjával (ESJF Project) egy nemzetközi hálózatot működtető történelmi intézet, a Centropa, minden eszközzel igyekezve megőrizni a közép- és kelet-európai, valamint a balkáni zsidó családok 20. századi történetét. Ehhez 18 országban keres szövetségeseket, pedagógusokat és diákokat bevonva különböző projektekbe. Számos emberi történet felhasználásával – hiszen az elmúlt 20 évben 1200 szóbeli interjút készítettek, és 22 ezer családi fényképfelvételt őriznek – például párbeszédet kezdeményeznek a fiatalokkal történelemről, állampolgári ismeretekről vagy éppen etikáról. Mindemellett a 21. század elvárásainak megfelelően oktatási anyagokat készítenek, amelyek lehetnek multimédiás filmek, kiállítási anyagok vagy olyan alkalmazások, amelyek kiválóan használhatók osztálytermi munkában.

Projektországaikban – melyek között Horvátország, Grúzia, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Ukrajna mellett Magyarország is ott szerepel – megtanítják a fiatalokat a zsidó kulturális örökség méltó megőrzésére, az emlékezet fenntartására, amelynek utolsó fizikai megtestesülései és bizonyítékai a temetők.

Ehhez született az idén is pályázati kiírás, és ezen a – Zsidó temetők nálunk című – nemzetközi ifjúsági versenyen bizonyult a magyarok között a legjobbnak digitális projektjével a nyíregyházi ifj. Véghseő Tamás, a Szent Imre Katolikus Gimnázium 9. osztályos tanulója.

– Zsigó Zsolt tanár úr, a Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium tanára mutatta meg a pályázatot. Hiba lenne kihagyni, mondta, elküldve a projekt 11 oldalas kiírását. Nagyon megtetszett, márciusban bele is vágtam. Édesapám, aki a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora, ugyancsak adott tippeket, annak ellenére, hogy egyháztörténészként a katolikusságot kutatja. A könyvtárukból több iratot is kikölcsönzött, másfél hétig csak a szakirodalmat olvastam. Egy maximum 8 perces filmet vagy brosúrát vártak, illetve weblapot is lehetett szerkeszteni. A helyi Kótaji úti temetőt kellett elsősorban bemutatnom, de úgy gondoltam, a nyíregyházi zsidóság rövid történetét is illik felvázolni. Csaknem egy hónapig dolgoztam a filmen, és a videót egy ültő helyemben, 12 óra alatt vágtam meg. Kétszer forgattunk a temetőben, a hanganyagot 33. próbálkozásra sikerült felvennem. Interjúalanyként Kertész Gábor, a hitközség egykori elnöke állt végül a rendelkezésemre, ő volt a harmadik, aki vállalta, hogy nyilatkozik.

Érdemes végignézni

– Legjobban a március 27-ei beadási határidő szorított, mert az utolsó hétre maradt a vágás. Ezért is készítettem el egy nap alatt, hogy ki ne fussak az időből. Eredményt június 3-án hirdettek, 300 eurós ajándékutalványt fogok kapni, amiből drónt szeretnék venni, mert ha lett volna ilyenem, a felvételeivel ezt a videót is fel lehetett volna dobni. Mint megtudtam, a pályázatot minden évben kiírják, márpedig ha így van, feltétlenül jelentkeznék, illetve mivel videókkal, képekkel foglalkozom, más pályázatokon is szívesen indulnék – nyilatkozta lapunknak a hazai győztes.

S ha valaki eddig nem tudta volna, hogy a Bethlen Gábor és a Síp utca találkozásánál lévő hittudományi főiskola helyén álló házakban egykor olyan zsidó családok éltek, amelyeket 1944-ben Auschwitzba de­portáltak, vagy megismerkedne a nyíregyházi zsidó közösség nagyra becsült vezető rabbijaival és sorsukkal, feltétlenül nézze meg ifj. Véghseő Tamás Nyom nélkül című filmjét a legnagyobb videómegosztón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában