Nyíregyházi Egyetem

2021.06.22. 16:00

Együttműködési megállapodást kötöttek – Két szak is indul Mátészalkán

Együttműködési megállapodást kötött a Nyíregyházi Egyetem a szatmári város önkormányzatával.

Fotó: Pusztai Sándor

Gépészmérnököket, illetve csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzést indít a Nyíregyházi Egyetem a 2022/23-as tanévtől kezdve Mátészalkán. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedd délelőtt írta alá az egyetem vezetése a városi önkormányzattal és a Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft.-vel.

Tovább folytatják

– Ez a mai esemény tulajdonképpen a folytatása annak a közös munkának, amit két évvel ezelőtt kezdtünk el Mátészalka önkormányzatával – mondta lapunknak Vassné prof. dr. habil. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

– A ma aláírt együttműködési megállapodás egy mátészalkai képzési központ létrehozásáról szól. Ennek értelmében a 2022/23-as tanévben kép alapszakot indítunk a városban, így a Mátészalkán vagy vonzáskörzetében élő végzős diákok helyben tanulhatnak gépészmérnöknek, illetve csecsemő- és kisgyermeknevelőnek. Mindkét szakot legalább tíz jelentkező esetén indítjuk be. Az egyetemi oktatókon és a tudástáron kívül a leendő hallgatók teljes jogú egyetemi polgárok lesznek, részt vehetnek a közösségi eseményeken, használhatják a campus könyvtárát. Bízunk abban, hogy ezzel elősegíthetjük azt, hogy a tehetséges, tudásvágyó mátészalkai fiatalok a városban maradjanak, ott helyezkedjenek el a tanulmányok befejezése után.

Az igényekhez igazodva

– Olyan eseményen vagyunk jelen, ami az egyetem és a városunk között már meglévő hidat tovább erősíti – emelte ki dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere.

Két évvel ezelőtt alapoztuk meg a közös munkánkat, amikor egy tudományos, technológiai ipari park létrehozását tűztük ki célul, amiben a Nyíregyházi Egyetem kiváló stratégiai partnernek bizonyult.

– Akkor is azt mondtuk, minden megállapodás annyit ér, amennyi tartalommal meg tudjuk tölteni. Ez a mostani megállapodás ezt a törekvésünket erősíti. Mátészalka ipari parkja folyamatosan fejlődik. Jelen pillanatban bárki el tud helyezkedni a városban, aki dolgozni szeretne. Az ipari parkban lévő cégek legalább 300 embernek tudnának azonnal munkát adni. Amikor felmerült ötletként, hogy a városban felsőoktatási képzési központ jöjjön létre, felmértük az igényeket, milyen szakembereket látnának legszívesebben a régiónkban a cégek. Így esett a választás a gépészmérnöki, illetve a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakokra. Bízom abban, hogy a városunkban tanuló középiskolások ki fogják használni ezt a lehetőséget és minél többen képzelik el nálunk a jövőjüket. Nem titok, ha ez a kezdeményezés sikeres lesz, akkor újabb két szakot is szeretnénk majd indítani Mátészalkán a jövőben.

– Az ipari parkban működő cégek mindenesetre nagyon örülnek annak, hogy lehetőségünk nyílik helyben képezni a jövő gépészmérnökeit, és tanulmányi szerződésekkel igyekeznek motiválni a középiskolásokat, aminek a diákok is haszonélvezői lehetnek, hiszen nem kell majd azon gondolkodniuk, hol tudnak elhelyezkedni a tanulmányok befejezése után.

Hatalmas fejlődés

– Elképesztő az a fejlődés, amelyen a Nyíregyházi Egyetem az utóbbi években átment – mondta Buzogány Béla, a Mátészalkai Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

– Hiszem és vallom, a mátészalkai diákok piacképes tudással felvértezve lépnek majd ki az intézmény falai közül. Ráadásul méltó környezetben tanulhatnak, hiszen a képzéseknek a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház épülete ad majd otthont.

Az együttműködési megállapodást Vassné prof. dr. habil Figula Erika, Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, dr. Hanusi Péter és Buzogány Béla látta el kézjegyével.

JG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában