Nagykálló-Harangod

2021.06.21. 16:14

Ekkorra már vízzel is feltöltik a rekonstrukción átesett harangodi tómedret

Kicsiben a Tisza-tóhoz hasonlít majd.

Fotó: Máté János

Régóta nézzük szomorúan a Harangodi-tó száraz medrét, s ez a helyzet különösen a nagykállóiak lelkiállapotán hagyott mély nyomot. Ennek az állapotnak hamarosan vége – jelentették be a vízügyi szakemberek a június 21-én megtartott sajtótájékoztatójukon, amelyen elhangzott, hogy Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) projektje, a tározó rekonstrukciója lassan a végéhez közeledik, ősz végére már minden bizonnyal összefüggő vízfelületben gyönyörködnek a természet szerelmesei.

A beruházás, ami európai uniós pénzből, a magyar állam társfinanszírozásában valósulhatott meg, 2019 őszén kezdődött. A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjén a teljes a Kállai-főfolyást érinti, benne a turisztikai szempontból is népszerű tározóval.

Ahogy a kivitelezést koordináló Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Főigazgatóság (FETIVIZIG) igazgatója, Bodnár Gáspár rámutatott, a mostani rekonstrukció képes lesz megfelelő módon, illetve a korábbinál sokkal hatékonyabban kezelni a „sok víz, kevés víz” problematikáját, és az őszi-téli csapadék mostantól gond nélkül betározható lesz.

Meglehetősen nagy beruházás zárul le most – hangoztatták többen is – , ami javítja az egyre szárazabb Nyírség vízháztartását, növelve a vízbiztonságot. Ugyanakkor a beruházás egyéb hasznot is hoz – bocsátotta előre a térség országgyűlési képviselője, dr. Simon Miklós.

Egy ilyen tófelület számos turisztikai lehetőséget rejt magában, például nagyon kedvez a vízi sportoknak.

– A közelében halad el a Nyíregyházát Máriapóccsal összekötő kerékpárút, és már épül ennek a Nagykállót Napkorral összekötő párja, ami a kerékpáros turisztikai forgalom megnövelését teszi majd lehetővé, kicsiben leutánozva a Tisza-tó környezetét. Ugyanakkor a projekt egy látogatóközpont kialakítására is lehetőséget nyitott, ahová reményeink szerint szívesen jönnek majd a fiatalok. Mindezt már csak meg kell tűzdelni olyan élményelemekkel, amiért érdemes lesz idekerekezni – mutatott rá a képviselő, majd hozzátette: – Látható, hogy a kormány nem csak a Felső-Tisza-vidéket fejleszti, hanem a Nyírség felemelését is finanszírozza, gondot visel a magyar vidékre.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában