Új óvodák

2021.06.19. 19:25

Két református óvoda épül a közeljövőben a megyeszékhelyen

Az új intézmények várhatóan a jövő év végére készülnek el.

Fotó:

– Nem sok város mondhatja el magáról, hogy egy délutánon két új intézmény alapkövét helyezik el – mondta dr. Fekete Károly református püspök szombaton, a hamarosan megépülő örökösföldi református óvoda alapkőletételén. Az alapkő egyben egy időkapszula is, melyben az épület alaprajzai, a városrész térképe és sajtókiadványok kaptak helyet, melyek az utókor számára felidézi majd az intézmény épülésének időszakát. Az örökösföldi mellett a Kiss Ernő és a Deák Ferenc utca sarkán is épül egy református óvoda. A püspök hangsúlyozta, a 21. században egy kicsit érzékenyebbé kell válni, hiszen sokan hajlamosak belekövesedni ebbe a rohanó világba, és a saját kis földi mennyországuk megteremtésén fáradoznak, s ennek eléréséért a gyermekáldásról is lemondanak.

Lélekkel telnek meg

Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő az eseményen elmondta, az alapkőletétel egy mérföldkő is, hiszen lezárulnak az előkészületek, és hamarosan megkezdődhet az épületek kivitelezése.

– Az intézményt a jövőben belakják a gyerekek, és lélekkel telnek meg a helyiségek. Az önkormányzatok kötelező feladata az óvodáztatás, s mi köszönettel tartozunk az egyházaknak, hogy átvállalnak ebből a munkából. Nyíregyházán több ezer gyermek jár óvodába, ezért szükség van arra, hogy a város gazdagodjon további intézményekkel. Itt olyan értékeket kapnak majd a gyermekek, melyek meghatározzák majd a jövőjüket – emelte ki a képviselő.

Dr. Mozga Róbert, a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközösség gondnoka lapunknak elmondta, a két új óvoda várhatóan a jövő év végére készülhet el, az örökösföldi három, míg a Kiss Ernő utcai négy csoporttal üzemel majd.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában