Trefort Ágoston-díj

2021.06.17. 11:30

Méltó kezekbe került a Trefort Ágoston-díj

Pedagógusnap alkalmából tüntették ki Iszák Tibort, aki szerteágazó tevékenységet folytat.

LTL

Forrás: Iszák Tibor archívuma

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Trefort Ágoston-díjjal tüntette ki Iszák Tibort, a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményvezetőjét, aki a Nemzeti Pedagógus Kar elnökhelyettese és Sonkád polgármestere.

Szeret alkotni, teremteni

– Azt szoktam mondani humorosan, hogy 1967-ben léptem erre a pályára. Ugyanis akkor születtem, vagy ahogy nagyapám mondta: „Te nem születtél, hanem lettél, fiam!” – anekdotázott a friss Trefort-díjas, aki a Bessenyei György Tanárképző Főiskola általános iskolai tanító, testnevelés szakán végzett. – A hivatás iránti motivációm a gyermekek szeretete, a kihívás és az a küldetéstudat, hogy a tudásommal, a tapasztalataimmal és a személyiségemből fakadó lendülettel járuljak hozzá a mindenkori nevelési-oktatási színterem fejlődéséhez. – Alkotó pedagógusnak, vezetőnek tartom magam. Teremteni, létrehozni valamit ott, ahol addig nem, vagy kevésbé volt arra lehetőség. Úton lenni. A göröngyök, az akadályok részei az útnak. Épp ettől válik egyedivé. Mivel nagy rendszerben látom a célokat, az apróbb részletek mindig tartogathatnak hibalehetőségeket, melyekre igyekszem ma már sokkal tudatosabban figyelni.

 

Iszák Tibor a diploma megszerzése után a Csaholci ÁMK-ban kezdte el a pedagógusi pályát testnevelő tanárként. Harminc évet dolgozott ott, ebből tizenhatot vezetői beosztásban. A Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezetői diplomát szerzett. A 2004/2005-ös tanévben igazgató lett.

– Vezetőtársaimmal, kollégáimmal és az intézmény fenntartójával sikerült rávenni a szomszédos települések vezetőit, hogy szükséges az intézményi társulások létrehozása. Ez volt az első mérföldkő, amit megtettem az iskola életben maradásáért. Kistérségi tanügyigazgatási szakértői szakon végeztem a Szegedi Egyetemen. A Csaholci Általános Iskola jelenlegi épülete most már egy korszerű, XXI. századi nevelő-oktató intézmény. Kilenc éve a Comenius Szakértői Szaktanácsadói díj arany fokozatát nyertem el.

– Szükségesnek éreztem, hogy jogi ismereteimet biztosabb alapokra helyezzem, ezért 2013-ban a Pécsi Egyetem jogi szakvizsgával rendelkező közoktatási szakember szakára, majd 2015-ben a BME mestervezetői szakára iratkoztam be. A fiammal együtt fejezzük be a Debreceni Egyetemen a coach szakmérnöki tanulmányainkat. Részt veszek a pedagógusképzésben: a Pécsi és a Nyíregyházi Egyetemen, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen is oktatok.

Szabadegyetem Sonkádon

A pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetésében és az azt megelőző pilotprogramokban, a szakértői képzésben is aktív szerepet vállaltam, kapcsolati rendszert építettem – ennek eredménye az öt alkalommal megszervezett Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteme, amivel egy valódi álmom valósítottam meg. Ennek és az I. Kárpát-medencei Szabadegyetemnek (melynek megvalósításával az országban elsőként a határon túl hivatásukat teljesítő pedagógusok felé is nyitottunk) a gazdasági hátterét az Emmi, a KK központ, a Digitális Jólét Program, az NPK és az ITM adta, és a sonkádi önkormányzat keltette életre.

Tavaly januárban vette át a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium intézményvezetését.

– A megyének és Fehérgyarmatnak is kiemelkedő jelentőségű, hogy az 50 éves gimnáziuma sikeresen működjön. A vonzó iskola jó választási lehetőséget biztosít. Meg kell említenem dr. Tilki Attila ország­gyűlési képviselő, Pesti Béla László tankerületi igazgató és dr. Péter Csaba fehérgyarmati polgármester nevét, akik teljes támogatásukkal segítették munkánkat.

Iszák Tibor elárulta: meglepte a Trefort Ágoston-díj.

– Nem számítottam rá. Sokan azzal gratuláltak: jó helyre került a díj, és hogy már régen megérdemeltem. Szerintem minden elismerés annyit ér, amennyi minőségi és mennyiségi munka, tartalom van mögötte. Ez a díj jár mindazoknak, akik részesei voltak eddigi munkásságomnak. Köszönöm a családomnak is a nyugodt hátteret.


Felfrissíti a hajnali futás

– Az embernek arra jut ideje, amire szeretné, hogy jusson. Nekem elég a négy-öt óra alvás. Szeretek hajnalban futni, ez felfrissít. Mások zenét hallgatnak, én közben végig gondolom a napomat. Talán az én esetemben a munka mellett az átlagnál kevesebb jut más dolgokra.

– Kedvelem a természetet, imádok horgászni, vadászni. A szakmai tevékenységemen kívül is az alkotás, a teremtés éltet. A biztonság adja a legnagyobb hajtóerőt. Ha elégedett embereket látok magam körül, akkor érzem azt, hogy én is elégedett vagyok – mondta Iszák Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában