Jegyzet

2021.06.19. 09:09

Pálinka és Kalasnyikov

Nyéki Zsolt

Úgy tartja a fáma, hogy néhány üveg pálinkáért adtak egy kalasnyikovot, és még lőszer is került hozzá egy kis sörrel kísérve. Hogy ebben mennyi az igazság, nem tudom, mert épp a boldog egyetemi élettől vettem nehéz búcsút a fővárosban, miközben az egész ország a szovjet hadseregtől búcsúzkodott szeretett megyém keleti csücskében. Az tény, hogy a szedelőzködő katonák a szocialista korszellem jegyében igyekeztek pénzzé tenni mindent, amit csak lehetett, és el tudom hinni, hogy ebbe az AK–47-es gépkarabély meg a „skuló” is belefért. Amikor a második világháború után itt ragadt Vörös Hadsereg kivonult, százezer szovjet katona bizony dalolva ment, de a legtöbben fájó szívvel hagyták el a szép magyar földet. Jól érezték magukat nálunk, sokkal jobb helyük volt itt, mint bárhol a saját hazájukban, hogy a forróvá váló Afganisztánról már ne is beszéljünk.

Fotó: illusztráció / shutterstock

Az osztrákok szerencsésebbek voltak, tőlük 1955. október 25-én kivonta csapatait a szovjet birodalom, érthető, hogy a sógorok nemzeti ünnepként emlékeznek erre a mai napig. Nekünk egy év múlva fegyverrel sem sikerült kifüstölni őket, csak odapörkölni egy jót a kommunista nagyhatalomnak. Fenntartással tekintettünk a szovjet katonákra felszabadítóként akkor is, amikor egy megszállót toltak le a nyakunkról, és hamar bebizonyosodott, hogy annak helyébe egy másikat betonoznak be. Semmilyen nosztalgia vagy időtávlat nem moshatja össze a fegyverrel kikényszerített konszolidációt, a szocializmus fullasztó békéjét a valódi demokratikus rendszerrel. Az én korosztályomnak az iskolai ünnepségeken mindig külön műsorszám volt „az ideiglenesen hazánkban állomásozó Vörös Hadsereg” tisztjének köszöntése, úttörők járultak elé virággal és puszival. Ezt igyekeztünk megúszni, de középiskolásként már kimondottan menő volt, aki be tudott szerezni a szovjet laktanyából egy csíkos matrózpólót vagy egy páncélos mikádót. Tessék, máris a nosztalgiánál tartunk, de aki ott és akkor élt, pontosan tudja, hogy ez a tengernyi idegen katona az akasztófák árnyékában fogant szocialista pártállam legfőbb őre volt. Tilos volt erről beszélni, a csöndet 1989. június 16-án törte meg Orbán Viktor beszéde Nagy Imre újratemetésén. Két év múlva pedig eljött Silov tábornok magányos sétája a záhonyi hídnál. Sic transit gloria mundi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában