Nyíregyháza

2021.06.07. 17:37

Újra találkozhattak az idősek a fiatalokkal

Egy év után tudtak ismét összejönni a gyerekek a nyugdíjasokkal.

JG

A sóstóhegyi Szabó Lőrinc általános iskola filagóriájában gyűltek össze a harmadikosok és a negyedikesek, hogy rongybabákat készítsenek a Sóstó-Sóstóhegyi Nyugdíjas Szervezet tagjainak az irányításával.

A közös munka öröme

– Nagyon vártuk már azt az alkalmat – mondta Hudákné Fábián Nóra, a nyugdíjasszervezet vezetője.

– A pandémia miatt több mint egy éve fel kellett függesztenünk a generációk találkozója programsorozatot, pedig nagyon szerették a gyerekek és a szervezetünk tagjai egyaránt. A nyugdíjasaink örömmel adták át korábban mindazt a tudást, amit ők is a szüleiktől, nagyszüleiktől tanultak el, a gyerekek pedig szívesen ismerkedtek meg olyan hagyományokkal, mint a szilvalekvárfőzés vagy a csigatészta elkészítése.

Együtt dolgoztak a generációk | Fotó: Jernei Gábor

Mint megtudtuk, a gyerekeknek a viselkedésükkel, szorgalmukkal ki kell érdemelniük, hogy ezeken a foglalkozásokon részt vehessenek. A sok csillogó szempár egyértelművé tette, hogy a fiatalok között ez rangnak számít. Egyetlen szomorú arcot sem lehetett látni, mindenki mosolygott, könnyen jött a nevetés is, amiben benne volt a közös munka öröme mellett az is, újra lehet – még ha kicsit óvatosan is – közösségi rendezvényeket tartani.

Hudákné Fábián Nóra azt is elmondta, szeretnék, ha a gyerekek és a nyugdíjasok közösen szerepelnének a városi rendezvényeken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában