szikszi

2021.07.12. 07:38

A fiatal nyíregyházi tehetség azért szereti a matematikát, mert van benne rendszer

Páll Dominik azt mondja, a sikereit főként a tanárainak köszönheti.

SZA

20210628 Nyíregyháza fotó: Sipeki Péter SP Kelet-Magyarország Pall Dominik az OKTV nyertese.

Fotó: Sipeki Péter

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikumának diákja, Páll Dominik páratlanul sikeres négy évet zárt le nemrégiben. A mögöttünk hagyott tanévben megnyerte a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, a győztes mögött egyetlen ponttal lemaradva 2. lett a matematika OKTV döntőjében, az országos Kenguru Matematikaversenyen a harmadik helyen végzett, a Bolyai Matematikai Csapatversenyen pedig a második helyet megszerző együttes tagja volt. Kilencedikes kora óta a legaktívabb tagja volt annak a matematika szakkörnek, melynek magja az a 4 diák volt, akikkel a Bolyai csapatversenyt 10. és 11. évfolyamon megnyerték.

Dominik az ELTE programtervező informatikus szakára készül – mivel a maximális, 500 pontot érte el, aligha kell izgulnia, felveszik-e.

A fiatal tehetség lapunknak azt mondta, az eredményeit főként a tanárainak köszönheti.

Örök rejtélyek

– A Móricz általános iskolába jártam, matek tagozatos voltam, és bár indultam versenyeken, komoly sikereket nem értem el. A Széchenyiben Hengsperger István, az intézmény igazgatóhelyettese volt a matektanárom, az ő hatására kezdtem el komolyan venni ezt a tantárgyat, és ott jöttem rá arra is, hogy igaz a mondás, ami szerint nem a szüleinknek vagy a tanárainknak tanulunk. Sokat készültem, versenyeztem és nagyon megszerettem a matematikát. Főként azért, mert van benne rendszer, s ha jók az alapok, az órákon már csak oda kell figyelni és az ember tudja, egy-egy feladat megoldásakor merre induljon. A magyar vagy a töri nem ilyen, ott még annak is meg kell tanulnia minden egyes tananyagot, aki kiemelkedően jó ezekből a tárgyakból – mondta Dominik, aki szerint azok a matematikai rejtélyek, amelyekre még nem született megoldás, örökre megfejtetlenek maradnak. Az általános iskola után a Krúdy matek tagozata és a Széchenyi informatika tagozata között vacillált, az osztályfőnöke javasolta ez utóbbit, és most már pontosan tudja, jó döntést hozott.

Felfedezetlen területek

– A Krúdyból valószínűleg mérnöki vagy tanári pályára mehettem volna tovább, így viszont programtervezéssel foglalkozhatok majd, ami jobban vonz. A csillagászat is érdekel, hiszen ott sok még a felfedezetlen terület – mondja Dominik, aki az egyéni eredményeire büszkébb, de a csapatban elértekre is szívesen emlékszik, mert jó hangulatban dolgozott együtt a társaival. Mint mondja, sok jó matekos volt az osztályukban, ami versenyhelyzetet teremtett és ami pluszmotivációt is adott neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában