Kelet-retró

2021.07.17. 08:00

A mágneses vihar alaposan bekavart a nyíregyházi világbajnoknak

Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország 30 éve ezen a napon.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

1991. július 17., szerda

A mágneses vihar alaposan bekavart a nyíregyházi világbajnoknak

A rádióforgalmazás nem tartozik az érdeklődés középpontjában lévő sportágak közé, így különösebb felhajtás nélkül kezdődött a világbajnokság szombaton, és ért véget huszonnégy óra múlva. Ennyi idő alatt kellett minél több összeköttetést létrehoznia a több mint ezer indulónak. Köztük a nyíregyházi Macsuga Győzőnek, aki két éve egyéniben a világ legjobbja volt.

- Végül 1800 összeköttetésem lett. Ez jelentősen kevesebb, mint két éve, a világbajnoki cím elnyerésekor, hiszen akkor 2600-zal nyertem. A naptevékenység miatt olyan erős mágneses vihar volt a Föld légkörében, hogy a felső sávokon nem lehetett tengerentúli kapcsolatokat létesíteni, pedig a versenyeken az összeköttetések fele japán és amerikai adókkal szokott létrejönni.

- A vihar egész Földön jelentkezett, ezért az eredmény jónak mondható, remélhetőleg az élmezőnyben végzek majd. Szerencsés taktikát választottam, vegyes üzemmódban – morze és távbeszélő – indultam. Mivel a vihar miatt a megszokottnál kevesebb állomással lehetett összejönni, erre ez a mód volt a legjobb.

- Észak-déli viszonylatban jók voltak az adás-vételi lehetőségek, ezért jó néhány afrikai adó jött be. Beszéltem elefántcsontparti, kenyai kollégával, a Falkland-szigetekkel és Diego Garcia szigetével. Ez Madagaszkár mellett található, egy nagy amerikai haditámaszpont, amely az öbölháborúban fontos szerepet játszott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában