Nyíregyháza

2021.07.16. 14:00

Amikor az illem és az etikett nem csak könyvekben létezett

Akár gazdag, akár szegény családba született egy gyerek, mindenképpen tisztelettudónak kellett lennie.

SZA

Fotós: Dodó Ferenc

A századforduló a gazdaság, a kultúra és a közélet szempontjából is az egyik legizgalmasabb korszaka volt Magyarország történelmének. Ez volt az a bizonyos boldog békeidő, amikor lehetett valaki szegény vagy gazdag, paraszt vagy nemes, az illemszabályokat egyaránt betartotta. Ez a sétapálcák, keménykalapok, fűzők és pukedlik időszaka, amikor az utcákon úriemberek és úrinők korzóztak.

A kor viselkedési szabályairól, ruházatáról s társasági eseményeiről a napokban Koncz Veronika stílus- és protokoll-szaktanácsadó a Bencs-villában mesélt az érdeklődőknek, az est házigazdája Kováts Dénes volt.

Jól nevelt gyerekek

– Ez az időszak a találmányok kora is: ekkor kezdték el használni az emberek a telefont, a fonográfot, színes fényképek készültek, fejlődött a vasúthálózat, divat lett étterembe járni s utazni. Pezsgett a kulturális élet: megnyitotta kapuit a Zeneakadémia, a Magyar Színház, a Magyar Művészeti Akadémia, s monumentális épületek nőttek ki a földből, sorra nyíltak a bankpaloták – mondta Koncz Veronika.

– Ahhoz, hogy valaki banktisztviselő lehessen, nem volt elég érteni a szakmához, fontos volt, hogy az illető kellemes társalgó legyen, tudjon táncolni, s hogy ismerje és betartsa az etikettet. Ez utóbbi egyébként minden társadalmi réteggel szemben elvárás volt. Bárhová is született egy gyerek, tisztelettudónak kellett lennie, tudnia kellett, kit hogyan szólíthat meg, kivel hogy beszélhet. A családokból jól nevelt gyerekek kerültek ki, és erre a legszegényebb rétegekben is odafigyeltek. Természetesen minderre az arisztokrata körökben sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek, hiszen a szülők tudták, hogy a neveléssel a gyermekük egész életét megalapozzák: a lányokat felkészítették arra, hogy később jól vezessék a háztartást, a fiúkat pedig arra, hogy jó családfenntartók legyenek.

– Házi tanítókat és nevelőnőket fogadtak, akik a gyerekeket megtanították három-négy idegen nyelvre, a kulturált viselkedésre, a jó magaviseletre, így például arra, hogy az étkezésnél hogyan üljenek, mire figyeljenek. Mindez azt szolgálta, hogy mire bevezették őket a társasági életbe, már otthonosan mozogtak a polgári közegben, s tudták: tisztelniük kell magukat és másokat.

Levélírás, séta és olvasás

„Ha úriembert szeretnél magad mellett látni, viselkedj úrinőként” – ez volt az egyik legfontosabb szabály, amit a hölgyeknek be kellett tartaniuk. Nem becsmérelhettek másokat, uralkodniuk kellett magukon, az utcán nem álldogálhattak, csak zárt lábakkal ülhettek, s az egyenes tartás is kötelező volt – ez utóbbit éveken át gyakorolták, például úgy, hogy otthon könyvvel a fejükön jártak fel s alá. A mindennapjaikat levélírással, olvasással, varrással, zongorázással és sétával töltötték, az édesanyjuk vagy a gardedámjuk nélkül pedig nem mehettek társadalmi eseményre. Ez utóbbiból pedig volt bőven: szinte kétnaponta.

– Egy szezonban legalább 10–15 bált rendeztek – ugyanazt a ruhát ezekre tilos volt felvenni –, de jártak kirándulni, korcsolyázni s vizitekre. Ahogy színházba is: külön etikettje volt a páholyoknak és a földszinti nézőtérnek, ennek megfelelően a ruházat is különbözött attól függően, ki hol foglalt helyet.

– A lányokat kicsi koruktól arra készítették fel, hogy feleségek legyenek, és aki 25 éves koráig nem kelt el, vénlánynak számított, ezt követően például másféle ruhákat kellett hordania. A fiúk esetében a cél az volt, hogy minél magasabb iskolákat végezzenek, s hogy a család hírnevét fenntartsák. Az apák mindenhová vitték magukkal a fiaikat, s mindenre megtanították őket, amire az előkelő körökben szükségük lehet. Bírniuk kellett a viszontagságokat, s nem panaszkodhattak – így készültek az önálló életre.

Tele volt a táncrendjük

– A korszak híres volt a főúri bálokról – szigorú szabályok kötötték a vendégeket az öltözék, a viselkedés és a tánc terén is. Egy lány akkor vehetett részt élete első bálján, ha már tudott viselkedni s táncolni. Az esemény kihagyhatatlan kiegészítője volt a táncrend, az a kis füzet, amibe beírták a táncpartnereket, és ami nem maradhatott üresen, mert az szégyennek számított. A lány, ha nem kérte fel senki, nem mutathatta ki a szomorúságát, és ha valakit visszautasított, aznap már senkivel sem táncolhatott.

– A fiatalok persze keresték azokat az alkalmakat, amikor nem álltak szigorú felügyelet alatt – azért jártak például szívesen korcsolyázni, mert a gardedám nem ment fel a jégre, és ha véletlenül elestek, felsegíthette őket egy fess úriember – akinek ezután be kellett mutatkoznia a hölgyet elkísérő idősebb asszonynak.

– Az ismerkedés nem volt egyszerű: a férfiak közvetítők útján üzenték meg a kiszemelt hölgynek, hogy szívesen találkoznának vele, de ezt csak azt követően tehették meg, hogy megtudakolták, nyitott-e erre a lány, illetve a családja, udvarolni pedig csak akkor illett, ha az úrnak komolyak voltak a szándékai – mesélte Koncz Veronika. A fent leírtakat ma már nehezen tudjuk elképzelni, de tény: volt idő, amikor az illem és az etikett még nem csak könyvekben létezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában