Nyíregyháza

2021.07.19. 16:57

Arany betűkkel őrzik az emlékét

A 2017-ben elhunyt fotóművész és világutazó, Normantas Paulius emléktábláját hétfőn avatták fel.

CsA

Fotó: DODO FERENC

Bakancs, hátizsák, borosta és a senki máséval össze nem téveszthető mosoly – a legtöbben így emlékeznek Normantas Pauliusra. Egy-egy expedíciója után szívesen jött be a szerkesztőségbe, hogy megossza velünk és olvasóinkkal a csodákat, amiket utazásai során megtapasztalt és megörökített. Néhány éve azonban hiába várjuk, a litván születésű, de ízig-vérig magyar és nyíregyházi fotóművész 2017-ben elindult utolsó útjára, ahonnan már nem térhet vissza.

Hétfőn felavatták a Városi Galéria falán elhelyezett táblát, mellyel a Litván Újságírók Szövetsége Utazási Újságírók Klubja és a megyeszékhely önkormányzata közösen állít emléket a „Himalája szerelmes csavargójának”.

– Normantas két országot is az otthonának tudhatott, mégis azt vallotta, hogy az ő hazája az utazás. A fotóművész, újságíró, költő és vizuális antropológus harminc év alatt körülbelül húsz országban járt, tíz expedíció során tizenhat finnugor népet kapott lencsevégre, megkísérelte bebarangolni Kínát, Tibetet, a Kurill-szigeteket, Kambodzsát, Thaiföldet, Nepált és Indiát. Bárhová is sodorta az élet, a litván zászlót mindenhová magával vitte, mert az volt a célja, hogy ott tűzze ki a lobogót, ahol korábban még senki – idézte fel köszöntőjében Miglé Jankauskiené megbízott miniszter.

A Litván Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője hozzátette: a művész utazásait, élményeit, tapasztalásait, buddhistaként belső útkereséseit jól tükrözik képei. Összesen közel százezer fotót készített, melyekből 1500 albumokban jelent meg és körülbelül kétezret kiállításokon láthatott a hazai és külföldi nagyközönség.

Nem félt az ismeretlentől

– Emléktáblát állítani egy olyan embernek, akit elismert és tisztelt a közösség, felemelő érzés. Segít megőrizni őt magát, felidézni a munkásságát, és azokat az értékeket, melyeket élete során teremtett – vette át a szót dr. Kovács Ferenc.

– Normantas Paulius azonban sokkal többet tett ennél: kapocs volt a nemzetek között, egy felkiáltójel, ami folyton arra emlékeztetett bennünket, mit is jelent valójában a szabadság, önmagunkkal békében élni. Nagyon hamar beilleszkedett közénk, ismerték és szerették az emberek, mindenki szívesen hallgatta a történeteit, élményeit. Nem félt az ismeretlentől, nem tarthatta vissza semmi, elszántan feszegette a korlátait.

– Utazásai során azokat a rejtett értékeket kereste és örökítette meg, amelyek a legtöbbet jelentik a világon: a természet érintetlen szépségét, a magas hegycsúcsok erejét, az emberi tekintetek, mosolyok megragadott pillanatait, a gyermeki ártatlanságot, az arcokra vésett sorsok beszédes ráncait. A Nyíregyházán lakó, de mindig utazó fotóművész olyan gazdag kordokumentációt hozott létre, amelyből sokat tanulhat majd a jövő nemzedéke.

– Hagyatéka az egész emberiség számára jelentős, de egy számunkra különösen becses fotósorozatot is tartalmaz, ami a kelet-magyarországi kis falvakban élő roma közösségek életét mutatja be. Ezért is karoltuk fel a litván nagykövetség és újságírók szövetsége kezdeményezését: az emléktábla örökké hirdeti majd Normantas nagyságát és hídként köti össze a két országot – zárta gondolatait a megyeszékhely polgármestere.

A fotóművész is tagja volt a Litván Újságírók Szövetsége Utazási Újságírók Klubjának. Egykori barátai személyesen is részt vettek az eseményen. Gerimantas Statinis elmondta: amikor Paulius csatlakozott hozzájuk, megkérte, hogy utazásaira, expedícióira vigye magával a klub zászlaját. A csigás logót látva ő azonnal beleegyezett, mert a keleti filozófiában ez az állat a bölcsesség szimbóluma.

– A lobogó megjárta a Himaláját, Nepál és Tibet kolostorait. Amikor visszakaptam, nagyon sokáig nem mostam ki, hiszen magán viselte a hosszú és viszontagságos utazások porát – osztotta meg a litván újságíró.

Kiállítás nyílt a képeiből

A Városi Galériában augusztus 7-éig látható egy válogatáskiállítás Normantas fotóiból. A tárlatot barátja, Kincses Károly fotómuzeológus nyitotta meg.

– Paulius kizárólag addig él, amíg mi, akik ismertük, emlékezünk rá, amíg nézegetjük a képeit, olvassuk a könyveit, emléktáblákat avatunk és mesélgetjük fiainknak, lányainknak, hogy élt egyszer egy fura, magának való ember, aki nem volt otthon Litvániában, nem volt otthon Magyarországon, de otthon volt az egész világon. Választott nevéhez méltóan – Lai Véjus, azaz Szabad Szél – folyton megjelent valahol, de mire feleszméltünk, már tovább is állt.

– Választott útvonalairól szinte semmit sem tudhatnánk, hiszen ki követi nyomon a reggel feltámadó szelet délután vagy másnap, ha nem fényképezett volna több ezer fekete-fehér és színes kockát, ha nem írt volt naplót, ha nem születnek meg a haikui.

Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere személyes emlékeit idézte fel köszöntőjében.

– Amikor Paulius hazatért, majdnem minden alkalommal bejött egykori munkahelyére, a Jósa András Múzeumba. Mesélt nekem, az ifjú titánnak világokról, emberekről, az idő múlásával pedig kiállításokról, tervekről. S bár ez a tervezés 2017-ben megszakadt, öröksége, szellemisége velünk maradt, s persze mindaz, amit Litvániáért és Magyarországért tett. Úgy gondolom, hogy Normantas Paulius a képeiben örökké élni fog.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában