piac

2021.07.13. 12:45

Ínyencségek a Búza téri piacon

Az egyik hűtőpultban a bio mangalicaszalonna mellett kolbász, tepertő- és szalonnakrém várja a vásárlókat, egy másikban zöldséges, illetve húsos szendvicsek sorakoznak, kicsit arrébb müzliket, szószokat, joghurtokat, sajtokat látunk, de sütemények és pékáruk is gazdagítják a Vela Piac Bisztró kínálatát.

Fotó: Dodó Ferenc

Az ínyencségek abban a Búza téri üzletben várnak a betérőkre, ami hivatalosan július 19-én, hétfőn reggel nyitja meg kapuit, és amit kedden délelőtt mutattak be a tulajdonosok a sajtó képviselőinek.

A tájékoztatón elhangzott: Kovalecz Róbert, a NyírVV Kft. piac és vásártér üzemeltetési ágazatvezetője öt hónappal ezelőtt kereste meg a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület elnökét, Lakatos Tibort és megkérte, segítsen találni valakit, aki élettel töltené meg a csarnok oldalában üres maradt üzletet. Amikor kiderült, hogy az önkormányzat újabb fejlesztéseket tervez a piacon és közvetlen közelében, a Vela Kft. ügyvezetője úgy döntött, hogy ők költöznek be a frekventált helyen lévő helyiségbe.

– Felgyorsultak az események, és alig egy hónap alatt mindennel elkészültünk, így hétfőtől fogadjuk a vásárlókat, vendégeket – mondta Lakatos Tibor, és hozzátette: bízik abban, hogy nemcsak azok térnek majd be a bisztróba, akik reggelizni szeretnének, hiszen a kínálatuk túlmutat a szendvicseken.

– Azt tervezzük, hogy a hagyományos, a többi üzletünkben kapható pékáruk mellett lesznek olyanok is, amelyekhez csak itt juthatnak hozzá a vásárlók, és a vevői igényeket figyelembe véve a szendvicseinket is cseréljük majd – minderről Lakatos Dániel, a bisztró vezetője beszélt, és hozzátette: szeretnének nagy hangsúlyt fektetni a szezonális termékekre, de nagyon büszkék a süteményeikre is, amelyeket az országban itt lehet először megkóstolni.

– Lehet, hogy időnként majd én is betérek ide – ezt mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, aki szerint szimbolikus, hogy a helyet egy, a város gazdasági életében három évtizede jelen lévő családi vállalkozás működteti. – Az önkormányzat 2013-ben kezdte el a piaccsarnok fejlesztését, mert fontosnak tartottuk, hogy a kulturált körülmények között árulhassanak a termelők, s vásároljanak a városlakók. Nagy öröm, hogy ehhez a törekvésünkhöz egy olyan nyíregyházi vállalkozó is csatlakozik, ahol több generáció dolgozik együtt, megosztva a feladatokat – így fogalmazott a polgármester, aki a Búza teret és környékét érintő tervekről konkrétumokat nem árult el, de annyit elmondott, hogy hamarosan olyan fejlesztésbe kezdenek, ami hozzájárul majd ahhoz, hogy még nagyobb élmény legyen piacra járni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában