Raktárak mélyén lapuló múlt

Ha az elmúlt századokban valami okból szóba kerültek az okmánytárak, idegen szóval a limbusok, gyakran emlegettük „titkos levéltárakként” őket, különösen a legnagyobbakat. Napjainkra ez a jelző lekopott róluk, hiszen az elmúlt év tavaszától még a vatikáni levéltárat is megnyitották az érdeklődők előtt.

Mégsem sétálhatunk bennük kényünkre-kedvünkre, kutatóként sem, legfeljebb nyílt napokon. Éppen ilyen lehetőséget kínált július 14-én délelőtt két turnusban a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, és szívesen csatlakoztunk a meghívó szerinti „titkok tára” iránt érdeklődők csapatához.

Több funkcióra

Két fiatal levéltáros, Garas Norbert és Szemán László kalauzoltak körbe bennünket az intézmény főépületében. Az ilyen közgyűjtemények – mint tudjuk – elsősorban közigazgatási értelemben hasznos, folyamatosan gyarapodó irattárak, másodsorban keresett kutatóhelyek, újabban viszont kulturális intézmények is, a közművelődés és ismeretterjesztés jeles színterei.

A megyei levéltár is elsősorban a megye közfeladatokat ellátó intézményeinek a 13–14. századtól napjainkig datálható iratanyagát őrzi – ideértve a történeti megyék irategyüttesét – kisebb-nagyobb, klimatizált és szabályozott páratartalmú raktáraiban. Az ország teljes területéről, de a határon túlról is érkeznek e helyre kutatók: családfakutatók, helytörténészek, etimológusok, akik több mint nyolcezer irat-folyóméternyi forrásanyagból – oklevelekből, nemesi közgyűlések jegyzőkönyveiből, vármegyei dokumentumokból, járási főszolgabírói iratokból, anyakönyvek másolataiból, illetve a közelmúlt dokumentumaiból – dolgozhatnak.

– Az iratok egy része adatvédelmi okokból csak korlátozott mértékben elérhető, aki ezek közül mégis látni szeretné valamelyiket, annak tudományos támogatói nyilatkozatot kell a vizsgált tárgyának megfelelően felmutatni – tette egyértelművé Szemán László.

Segédkönyveket átlapozva

Ez év január 1-től a kutatók akár elektronikus formában is beiratkozhatnak egy adott naptári évre, amely az MNL-be és valamennyi megyei intézményébe bejárást biztosít. Legalábbis a 72 óránál nem korábbi időpontot, és a kikért dokumentumlistát is tartalmazó kutatótermi regisztráció után. Egy dokumentum ugyanis nem vehető csak úgy le a polcról, mint egy könyvtárban, a levéltárosoknak gyakran több segédkönyvet is át kell lapozniuk, hogy a kért iratcsomót, kötetet, dobozt vagy az úgynevezett „szálas” iratot megtalálják.

– Az elmúlt negyedévben mintegy 300 kutatási esetet regisztráltunk, ami néhány tucat kutató kiszolgálását jelenti. A egy-egy teremben viszont nyolc embernél több egyszerre nem dolgozhat. A legnagyobb, első emeleti raktárunk a két törzsanyagunkat, Szabolcs és Szatmár vármegyék iratanyagát tartalmazza, kiegészülve a Bereg, Ung és Ugocsa vármegyék lényegesen kisebb forrásanyagával, de van okleveles és térképtárunk is – magyarázta Garas Norbert, miközben körbevezettek. A megye települési iratait őrző földszinti raktárban megcsodálhattuk a síneken mozgó, többtonnányi „cipelő” polcrendszert, legfőképpen azt, hogy a tekerőkerekeivel mégis különösebb erőfeszítés nélkül mozgathatók. Nem tanácsos viszont ilyenkor közéjük állni.

A raktárakba máskor civilként be sem léphettünk volna, viszont ma már – mióta az intézmények kaput nyitottak a nagyközönség előtt – ismeretterjesztő programokra járhatunk, levéltár-pedagógiai foglalkozásokra kukkanthatunk be, konferenciákon vehetünk részt, kiállításokat csodálhatunk meg.

Járványok a múltban

Márciusban rendezték be például azt a különleges földszinti tárlatukat, amely a pandémiás helyzetre reflektálva a történelem nagy járványaira irányítja a figyelmet, és nem csak helyben, de az intézmény honlapján virtuálisan is. A szabolcsi és Szatmár vármegyei iratokból képet kaphatunk arról, hogyan kezelték egykor a pestist, a kolerát, a fekete himlőt vagy a spanyolnáthát. Egy 1751-ből származó iraton például összeírták a pestisben elhunytakat, 1767-ben pedig Mária Terézia adott ki királyi rendeletet a középkor kórságaként ismert ragály megfékezéséhez. Jósa István, Szabolcs vármegye főorvosa évtizedekkel később, 1831-ben állította össze 10 pontját a vissza-visszatérő kolera (népiesen epevész) ellen, amely azokban az években regisztráltan 230-250 ezer halálesetet követelt az országban.

A spanyolnátha 1918 őszén kényszerítette ki az iskolabezárásokat Nyíregyházán és Nagykállóban, de még így is 1784 ember halálát okozta csak Szabolcs vármegyében. A végére hagytuk a fekete himlőt, az első olyan vírusos megbetegedést, amely ellen az 1800-as évek végén az első védőoltást is kifejlesztették.