döntöttek

2021.07.28. 11:47

Rendkívüli megyei közgyűlést tartottak

A megnövekedett költségek miatt két beruházás kap plusztámogatást.

Fotó: Sipeki Péter

Nem volt hosszabb hat percnél, mégis fontos kérdésben döntött a megyei közgyűlés, amelynek a tagjait szerdán rendkívüli ülésre hívták össze.

– Ezzel a döntéssel nem várhattunk szeptemberig – mondta Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, az egyetlen napirendi pont pedig arról szólt, hogy a közgyűlés megadja-e az előzetes hozzájárulást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében már megkötött két szerződés költségnövekmény igényléséhez. A jelenlévő képviselők igennel szavaztak a plusztámogatásra, a közgyűlés elnöke pedig a sajtó kérdésére elmondta, az egyik beruházás az ajaki ipari parkot érinti, ahol az infrastruktúra-fejlesztést követően egy olyan gyár kezdheti meg a működését, amely az édesburgonya feldolgozására specializálódott.

– A nyírségi termelőknek ez nagy segítség lehet, ugyanis egyrészt kiválthatja a dohánytermesztést, másrészt biztos felvevőpiac lenne. Az integrált mezőgazdasági feldolgozó üzemben többek között fehérlisztet kiváltó gluténmentes édesburgonya-lisztet, gluténmentes kekszet és egyéb termékeket is gyártanának – tudtuk meg a részletekről. Nagykállóban a fenntartható közlekedés fejlesztéséhez nyert TOP-os pályázatot az önkormányzat, a pluszköltséghez adta meg a jóváhagyást a közgyűlés. Mint Seszták Oszkár fogalmazott, olyan mértékben megemelkedtek az építőipari árak, ami miatt a korábban, akár évekkel ezelőtt benyújtott és támogatást elnyert pályázatok az akkori áron már nem fejezhetőek be. Az ajaki 425 millió forintos fejlesztéshez most 26,3 millió, a nagykállói 148,5 millió forintos beruházáshoz pedig 29,7 millió forint költségnövekményre érkezett igény, azonban mielőtt ezt az irányító hatóság kifizetné, szükséges a közgyűlési hozzájárulás.

A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, eddig is minden ilyen kérelmet támogattak, emiatt megyei fejlesztés nem állt le, s a jövőben is megadják a hozzájárulást a megnövekedett költségek miatt jogosan benyújtott igényekhez.

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában