Elismerések

2021.07.01. 12:41

Szabolcsi elismeréseket adtak át a köz szolgálatáért

A köztisztviselők és kormánytisztviselők napján, július 1-jén adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közigazgatásáért díjakat a Magyar Közigazgatási Társaság Megyei Tagozata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal.

Román István kormánymegbízott ünnepi beszédében kiemelte: a köztisztviselők és a kormánytisztviselők a megye, a településük, szélesebben értve a haza szolgálatára esküdtek fel mindannyian, legyen bárhol is a szolgálati helyük. A haza pedig nem csak elvont fogalom, hanem mindaz, ami körbevesz bennünket – fogalmazott.

A kormánymegbízott szerint sikeres időszakon vagyunk túl, amely során mindenki megmérettetett: a közösségek és az egyének is. Olyan kihívással kellett szembenéznünk, amellyel korábban talán 100 évvel ezelőtt kellett szembesülnie az államigazgatásnak – mutatott rá. Egy közös csatán vagyunk túl, és ma kijelenthetjük, hogy az elmúlt hónapokban sikerült megfelelnünk a ránk háruló kihívásoknak – mondta. Román István emlékeztetett: múlt héten már volt olyan nap megyénkben, amikor újabb fertőzést nem regisztráltak és a tegnapi nap volt az első nap, amikor az országban nem hunyt el senki koronavírus fertőzésben. Köszönet illet mindenkit, aki ehhez a munkához hozzájárult – tette hozzá.

A kormánymegbízott beszéde végén gratulált a kitüntetetteknek, és azt kívánta mindenkinek, hogy egy olyan időszak következzen az életükben, amely során a kormánytisztviselők és a köztisztviselők a klasszikus munkájukra tudnak majd koncentrálni.

Román István kormánymegbízotti elismerő oklevél dicséretben részesítette Balázsi Ildikót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Járványügyi Osztályának osztályvezetőjét, a koronavírus elleni védekezés során nyújtott magas színvonalú, példamutató szakmai munkavégzéséért.

A megye közigazgatásában végzett kiemelkedő munkájukért idén tízen vehettek át díjat: Bistyei Gézáné, dr. Petromán Viktória, Kunkli Gabriella, Szilágyiné Rischt Irén, dr. Tinku János kormánytisztviselők, valamint Csordásné Szikora Erzsébet, Mihalkó Zita, Nagyné Pataki Irén, Riczikné Palcsák Julianna, Kacsur Gábor önkormányzati köztisztviselők.

- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában