virtuális világ

2021.07.21. 11:30

Szembeszállnak a net veszélyeivel – idős emberek a netes csalók célkeresztjében

Egyre inkább körül vagyunk véve okos­eszközökkel, és a világháló böngészése is szinte a mindennapjaink részévé vált.

JG

20200814 Győr Újra Nagyinet: lényege, hogy a nyugdíjasok középiskolásoktól tanulhatják meg, hogy is kell használni a számítógépet és az internetet. Gyerekek tanítják a nyugdíjasokat, Képen: Németh Rubin Doroti és nagyija Németh Józsefné Lívia, Fotó: Csapó Balázs CSB Kisalföld

Forrás: MW-archív

Fotó: Csapó Balázs

Az internet többnyire hasznos, ám azt is tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyanok, akik ezen keresztül is megpróbálják kihasználni tájékozatlanságunkat vagy a jóhiszeműségünket. Ez a fiatalabb korosztályra is érvényes, akik szinte belenőttek a digitális világba, az idősebbek azonban fokozottabban veszélyben vannak, hiszen többségük még csak ismerkedik ezzel a világgal.

Az ő védelmüket is szolgálja az a program, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége indít el ősztől. Román Demeterné, a szervezet elnöke elmondta, a megye több középiskolájával kötnek szerződést. Az iskolák diákjai fogják mentorálni a szervezet tagjait, hogy biztonságosan tudják használni digitális eszközeiket.

Gyerekkorunkban nagyon nem szerettük, amikor szüleink, nagyszüleink azzal példálóztak, hogy bezzeg az ő idejükben ez és az hogy történt, és persze az mennyivel jobb volt. A gyerekkorok ebben generációk óta nem változnak, a gyerekeim is kisebb korukban tátott szájjal hallgatták, hogy szüleiknek a város közepén lakva sem kellett lelakatolni a biciklijüket a bérház előtt, ha fel akartak szaladni a lakásba, hogy igyanak egy pohár vizet, mielőtt kerekeznének tovább. Ez abban az időszakban történt, amikor vezetékes telefonja sem volt mindenkinek, számítógépről nem is hallottunk.

A világ azonban nem sokat törődik ezzel, a technológia töretlenül fejlődik. Arról sokat lehet beszélgetni, ez a hasznunkra van-e inkább, vagy néha a kárunkra, de egy dolog biztos, az emberek nem egyformák, így a szándékaik sem. Ha akarjuk, ha nem, mindig voltak és alighanem lesznek is olyan emberek, akik mások kárára szeretnének boldogulni, abból megélni, hogy kihasználják mások tájékozatlanságát vagy jóhiszeműségét.

Vigyáznának rájuk

Ennek pedig kiváló terepe az internet, ahol igencsak észnél kell lenni, hogy ne váljunk áldozattá. Ez fokozott odafigyelést, óvatosságot igényel azoktól is, akik birtokában vannak annak a tudásnak, ami a boldoguláshoz szükséges a digitális világban. De mit tegyenek azok, akik csak idősebb korukban találkoztak először a világhálóval, a mobiltelefonnal és az egyéb okos­eszközökkel?

– Miután nagyon sokan ki vagyunk téve az interneten ránk leselkedő veszélyeknek, megpróbálunk tenni ellene a magunk eszközeivel – tudtuk meg Román Demeternétől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnökétől.

– Szeptembertől elindítunk egy programot, amelynek keretében az idős emberek segítséget kérhetnek abban, hogyan használják a világhálót és az okoseszközeiket. Több középiskolával vagyunk tárgyalásban, néhányukkal már szinte célegyenesben. Az az elképzelésünk, hogy a megye néhány gimnáziumában a diákok a közösségi szolgálatuk keretében vállalnák a nyugdíjasaink mentorálását és segítenék az idős embereket abban, hogy képessé váljanak a laptop, tablet, az okostelefon használatára, és miként kerülhetik el azt, hogy internetes csalók vagy adathalászok áldozataivá váljanak.

– Nyíregyházán jelenleg két középiskolával állunk kapcsolatban, de szeretnénk több városban, így egyebek mellett Nagykállóban, Ibrányban, Csengeren, Záhonyban is ilyen pontot létrehozni, ahol a szövetségünk tagjai hetente kétszer kaphatnának segítséget, amennyiben igénylik. Igyekszünk úgy kialakítani ezeket az együttműködési pontokat, hogy a nyugdíjasainknak lehetőleg ne kényszerüljenek fárasztó utazásra. Biztos vagyok abban, hogy sokan fognak érdeklődni.

Óvatosságra intenek

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a tagjaink minden információt megkapjanak ahhoz, hogy védekezzenek az interneten rájuk leselkedő veszélyekkel szemben – emelte ki Tóth Árpádné, a Nyugdíjas Értelmiségiek Egyesületének Nyírbátor elnöke.

– Több előadást is meghallgattunk már ebben a témában, de időről időre a csoporton belül is figyelmeztetjük egymást, milyen linkekre nem szabad rákattintani, milyen üzeneteket ne nyissunk meg.

– Két éve volt ugyan egy számítógépes tanfolyam, amin részt vettünk, de sokan nem vették nagy hasznát – mondja Lőkös Imréné, a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége tisztségviselője.

– Egyszerűen azért, mert olyanoknak tartották, akik valamilyen szinten már tudták kezelni ezeket az eszközöket, emiatt annak nagyon nehéz volt, aki először került kapcsolatba a számítógépekkel, az internettel.

– Sokan vagyunk fent a Facebookon, ott is szoktuk néha figyelmeztetni egymást. Nekem például a gépemen egy olyan vírusirtó program fut, amin időnként felugrik egy ablak, amiben leírják, milyen veszélyek leselkednek az internet használóira. Hallottam arról a tervről, hogy a megyei szövetség ősszel be akar indítani egy olyan programot, ami segíti az idősebb korosztályt abban, melyik digitális eszközt hogy lehet biztonságosan használni. Biztos vagyok benne, hogy sok érdeklődőt vonz majd ez a kezdeményezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában