Máriapócs

2021.07.27. 09:42

Templombúcsúra érkeztek a máriapócsi nemzeti kegyhelyre

A találkozásnak, a közösen eltöltött óráknak az örömét hangsúlyozta a vendégszónok.

NCSÉ

Az ajaki máriás lányok

Fotó: Némethné Csubák Éva

Évek óta hagyomány már, hogy minden év júliusának utolsó vasárnapján templombúcsút rendez a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a híveinek Máriapócson.

Hívek és papok nagy számban

Tavaly a vírusjárvány miatt csak nagyon szűk körben találkozott zarándok fiatalokkal Palánki Ferenc püspök atya, az idén azonban annál többen jöttek el hívek és papok. A találkozásnak, a közösen eltöltött óráknak az örömét emelte ki prédikációjában Böcskei László nagyváradi megyés püspök, az idei búcsú vendégszónoka. A templombúcsú résztvevői között ott voltak az ajaki máriás lányok is, akik a Szűzanya szobrával elengedhetetlen közreműködői a rendezvénynek. Ruhájukkal híven őrzik az ajaki népviseletet, mint ahogy a rózsafüzért vivő asszonyok is.

Böcskei László a Temes megyei Gátalján született 1965. július 11-én, gyakorló katolikus családban nőtt fel. Érettségiig a szülőhelyén, a soknemzetiségű, többfelekezetű faluban tanult román nyelvű iskolában. Teológiatanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte.

Pap, káplán, titkár, püspök

1990. június 24-én Sebastian Kräuter temesvári megyés püspök szentelte pappá, majd négy hónapig káplánként szolgált Temesvár erzsébetvárosi plébániáján. 1991 januárjában a megyéspüspök titkárává nevezték ki, 1999-től pedig az egyházmegye általános helynöke lett. XVI. Benedek pápa 2008. december 23-án a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökévé nevezte ki. 2009. március 7-én szentelték püspökké Nagyváradon.

NCSÉ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában