Találkozó

2021.07.10. 20:00

Vámosok inváziója a Sárkány-tónál

Szabolcs-Szatmár-Bereget ezúttal csak a vámosorosziak képviselték a hagyományos találkozón.

ltl

A Pénzügyőr Zenekar is részt vett a találkozón, ahol mazsorettek vezették fel a településnév-táblákkal felvonulókat

Forrás: Kovács Péter

Törköllyel fogadták a delegációkat és stílszerűen vámszedéssel kezdődött a program a vámospércsi Sárkány-tó mellett.

Példamutató összetartozás

A Vámos Települések Találkozóján a Törköly zenekar húzta a talpalávalót, de már attól a tudattól is táncra perdülhettek volna a résztvevők, hogy két év után végre ismét sikerült megrendezni a Kárpát-medencei civil szervezet immár tizenharmadik összejövetelét. Ménes Andrea polgármester és lelkes csapata pogácsával, kapros süteménnyel és kisüstivel fogadta a messziről jött vendégeket. Veres István, az adó- és vámhivatal hajdú-bihari vezetője példaértékű történetnek nevezte azt, amivel a Vámos Települések Szövetsége tizennégy éve példát mutat összetartozásból, hagyomány­ápolásból. Polcz Attila dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adó- és Vám­igazgatóságának igazgatója megerősítette, hogy a NAV ezután is támogatja a társadalmi szervezet tevékenységét. Vámospércs 2009 után töltötte be ismét a házigazda szerepét. Szabolcs-Szatmár-Bereget ezúttal Vámosoroszi képviselte.

– Jó volt újra találkozni a régi ismerősökkel. Mi 2013-ban láttuk vendégül a szervezet tagjait. Ezúttal vittünk magunkkal almapálinkát, eperdzsemet, szilvalekvárt és levendulát, ezekkel kínáltuk meg a többieket. Minden település vitt magával egy névvel ellátott követ, amit az emlékparkban állítottak ki. A kispályás focitornán a harmadik helyet szereztük meg – újságolta Végh Endre, a Tapolnok-patak menti Vámosoroszi polgármestere.

A szövetség ünnepe

Amikor a vámosgyörki önkormányzat felvállalta, hogy megszervezi a Vámos Települések 1. Országos Találkozóját, még csak sejteni lehetett, hogy ebből a rendezvényből hagyomány lesz.

– Emlékszem, amikor a Vámos Települések Szövetségének a közgyűlésén felvállaltam, hogy a kis községünk szívesen lenne házigazdája a következő programnak, utána nagy erőkkel és lelkesedéssel kezdtünk készülődni. Azóta is jó érzés visszahallani, hogy életre szóló élményekkel gazdagodva távoztak tőlünk a vendégeink nyolc évvel ezelőtt. Ez a találkozó számít a szövetség legnagyobb ünnepének.

Húsz település

A Vámos Települések Szövetségét 2007-ben alapították. Tizenegy magyarországi vámos település (Sajóvámos, Vámosújfalu, Vámospércs, Vámosatya, Vámosoroszi, Somogyvámos, Vámos­szabadi, Vámoscsalád, Vámosmikola, Nemesvámos, Vámosgyörk) mellett hat szlovák (Vámosfalva, Vámoslucska, Vámosladány, Vámos, Vámosbalog, Felsővámos) és három román (Vámosláz, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva) helység is tagja a szervezetnek.

Nagy Feró is fellépett

A XIII. Vámos Települések Találkozóján közreműködött a Vám- és Pénzügyőrség Zenekara, fellépett Nagy Feró, Kovács Kati és a Hooligans együttes. „Az emberi kapcsolatok tartják össze a civil szervezetet, és igyekszünk minél jobban megismerni egymást, a település jelenlegi helyzetét, értékeit, büszkék vagyunk egymás sikereire” – mondta Ménes Andrea, Vámospércs polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában