„A delta variáns hajtóvadászatot indított az oltatlanok ellen”

Itt állok a most vásárolt időgépem előtt. Ezzel a modellel akár olyan korba is el lehet utazni, amely nem pontos évszámhoz és nem valós földrajzi helyhez kötött. Irány az ókori mondavilág! Mint az egészséges élet alapjait kutató orvos, olyan időszakot kerestem, ahol hosszabb ideig nem történt elhalálozás kicsiny bolygónkon. Ki nem találnák, merre indulok! Segítek: élt valaha az ókori görögöknél egy igazi kurafi, Sziszüphosz (Sziszifusz). Az még hagyján, hogy kifürkészte Zeusz főisten szerelmi kalandjait, de minden lelkiismeret-furdalás nélkül ki is fecsegte azokat.

A büntetést hozó Thanatoszt, a halál istenét kicselezte és foglyul ejtette. Amíg Thanatosz Sziszifusznál raboskodott, nem halt meg senki a földön. Tetszetős, nemde? Sajnos ennek a kis trükközésnek komoly ára lett, amire talán már mindenki emlékszik: Sziszifusznak a végtelen időkig hatalmas sziklát kell felgörgetnie egy hegyre, de mire ezt vérrel és verítékkel megteszi, akkorra elhagyja az ereje, és a szikla mindig visszagurul a völgybe, majd minden kezdődik elölről. Így lett ez a világfi az értelmetlen erőfeszítés szimbóluma. A nála tett látogatásom meggyőzött, hogy nem lehet a nálunk hatalmasabbat tartósan visszafogni, kiváltképp nem, ha nem a megfelelő módszereket alkalmazzuk.

Gyorsabb és hatékonyabb

Még nem igazán látják, mire keresek megoldást, de talán a következő kor és helyszín segíteni fog. Egy rémtettéről elhíresült hazai építőmestert látogatok meg a magos Déva várának épülő falai alatt. A Kőműves Kelemen vezette csapat itt is minden erejét és tudását bevetve dolgozott, de „Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre”. Azt már meg sem merem említeni, hogy emberáldozat árán lettek úrrá a helyzeten. Itt érkeztem el a valós mondanivalómhoz. A bevezetővel arra szerettem volna rávilágítani, hogy ­rossz döntésekkel tönkretehetjük mindazt az eredményt, amit szorgos munkával és lemondásokkal elértünk, és elképesztő áldozatok árán tudjuk majd újfent rendbe hozni a dolgainkat. Könnyen kerülhetünk a végeláthatatlan szenvedés csapdájába.

Nem beszélek tovább rébuszokban, megint a Covid–19-járvány került a látókörömbe. A napokban elolvastam több neves amerikai virológus közös tudományos munkáját, amely számomra megdöbbentő megállapítást tartalmazott. Hangsúlyozom, nem önjelölt riogatókkal állunk szemben, hanem kimagasló szakemberekkel, akiknek a megállapításaira odafigyel a világ. Ha nem éltünk volna ezzel a kórral szoros közelségben az elmúlt hosszú hónapokban, akkor azt gondoltam volna, ez nem is egy orvosi értekezés, hanem egy apokaliptikus film forgatókönyve lenne.

A vírus a mai napig tombol, és milliószámra fertőzi meg az oltatlan embereket, egy még mindig olyan jelentős számú közösséget, hogy az lehetővé teszi a vírusnak az ámokfutást. Mondhatnánk, hogy aki ma nincs beoltva, maga választotta a veszélyt, ezt el kell fogadni. Ebben természetesen van ráció, de a helyzet sajnos nem ennyire fehér és fekete. A gond ott van, hogy minden megbetegedett emberben vírusok milliói osztódnak percről percre. Minden egyes osztódásban benne van egy újabb mutáció létrejöttének a lehetősége. Minél több a beteg, annál több a mutáció. Ez a kijózanító tény. A ma terjedő delta-variáns is több, egymásra épülő mutáció eredménye. Csak hogy számokban is kifejezzem a változást, a delta-variánssal fertőzött emberek torkában és felső légútjaiban ezerszer több vírus van, mint az eredeti vuhani vírust hordozókban egykoron. Ez azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban és hatékonyabban fertőz. Míg a kezdeti kórokozóval fertőzött beteg két másik embert tudott megfertőzni átlagosan, egy delta-variánst hordozó egyén akár nyolcat is képes.

Nagy árat fizetünk

Már közel sem kell 15 perc a közös légtérben, és a legkevésbé sem elég a 1,5 méter távolságtartás. Nem véd sem a plexifal, sem a maszk. Igazán nagy veszélyben az oltatlanok vannak, akik ellen ez a variáns szó szerint hajtóvadászatot indított. A tapasztalatok szerint ezer oltott emberből kettő fertőződik meg, ők sem súlyosan, és végképp nem halálos végkimenetellel. Ezzel szemben az oltatlanoknak szinte esélytelen elkerülni a deltát és a megbetegedést.

Jómagam, mint aki a betegségen átesett, és be is van oltva, nyugodtan hátradőlhetnék. Ebből a biztonságosnak hitt nézőpontból szemléltem eleddig az oltatlanok sokszínű világát. Azután jött a hideg zuhany, amikor elolvastam a szakemberek aggódó értekezését. A tudományos munka a vírus genetikai állományának változását kutatva megállapította, hogy alig kettő, maximum három komolyabb hatású mutációra vagyunk attól, hogy a vírus tüskefehérjéje ellen kidolgozott oltóanyagaink teljesen hatástalanná váljanak, és az oltottak immunrendszere se ismerje fel a behatoló vírust.

Senkinek ne legyen kétsége, ez pontosan azt jelenti, amire gondolnak. Minden eddigi vakcina és oltási erőfeszítés semmivé lesz. Minden, amit eddig építettünk, leomlik. Minden szerettünk, akit most biztonságban tudunk, potenciális áldozattá válik. Minden gazdasági fellendülés megtorpan, minden szabadság szertefoszlik, és pontosan ott fogunk tartani, mint az oltások megkezdése előtti időszakban. Csak a Jóisten tudja, mekkora áldozatok árán nyerhetjük majd vissza mindazt, amink most megvan.

Más életével játszanak

Mindezt miért? Mert vannak emberek, akik tudatlanságból, félreinformáltságból vagy csak egyszerű dacból nem oltatják be magukat a betegség ellen rendelkezésre álló védőoltással. Aki nem lesz védett, az beteg lesz, aki beteg lesz, abban szaporodik a vírus, amikor szaporodik a vírus, akkor jön a mutáció. Ez aztán a hazardírozás! Közel sem csak a saját életükkel, de mindenki máséval is. Igen, valóban lehet az új vírus ellen is új oltóanyagot készíteni, és újra be lehet adni mindenkinek, aki akarja. De gondoljuk végig, hányan fognak ebben az időszakban értelmetlenül meghalni. Amikor pedig megint lesz átoltottság, majd megint lesznek, akik elutasítják, így akkorra az oltatlanokban terjedő vírus újra mutálódik, és lehet mindent újfent elölről kezdeni. Valóban ezt akarjuk? Milyen árat akarunk fizetni?

Az időutazás kijózanító volt számomra. Közvetlen közelről láttam Sziszifusz értelmetlen erőfeszítéseit, mindennapi fájdalmát, láttam Déva várának leomló falait, a halálba küldött szeretett feleséget, és a mérhetetlen szomorúságot, ami akkor is ott maradt, amikor a várépítők megkapták a véka ezüstöt és aranyat. Olyan jó lett volna, ha ott vannak velem ezen az utazáson! Hiszem, hogy aki a végtelen szenvedést közvetlen közelről látja, az ezerszer meggondolja, hogy kísértse-e a sorsot.