Nyíregyháza

2021.08.25. 10:00

Az ország legtehetségesebb diákjai gyűltek össze a Nyíregyházi Egyetemen

A legjobbak között az elsők.

VNA

Az első helyezettek most újra összemérhetik tudásukat

Fotó: Dodó Ferenc

A legtehetségesebb egyetemi hallgatók versenyezhetnek egymással újra az OTDK Plusz megmérettetésén a Nyíregyházi Egyetemen: a versenyre a tavasszal online tartott Országos Tudományos Diákköri Konferencia első helyezettjei érkeztek.

A hallgatók maguk dönthetik el, hogy ki lesz közülük a győztes. A keddi megnyitón a résztvevők meghallgathattak plenáris előadásokat is melyek közül az elsőt Nagy

Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára tartotta Tehetséggondozás és innováció

címmel.

– Egy felsőoktatásban tanuló hallgató szellemi munkájának a koronagyémántja, ha dolgozatot készít az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, sőt részt is vesz rajta. Ha pedig első helyezett lesz, az mindennél többet mond – hangsúlyozta dr. habil. Minya Károly, a Nyíregyházi Egyetem Oktatási rektorhelyettese kedden az OTDK Plusz megnyitóján.

Tanulás és hivatás

Hozzátette: tavasszal a Nyíregyházi Egyetem két szekcióját is megrendezte az OTDK-nak, és a többi felsőoktatási intézménnyel igazi úttörőként az online térben vezényelték le a seregszemlét. A kísérőrendezvényt idén tartják meg először: az első helyezettek most újra összemérhetik tudásukat. Minden szekcióban egy-egy győztes lehet, akit maguk a versenyzők szavazhatnak meg.

– Tizenötezer olyan diák van a magyar felsőoktatásban, aki TDK-megszállott – mondta el prof. dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke. – Azok, akik itt ülnek a legjobbak között, közösen készülnek arra, hogy tanítsák az országot: arra, hogyan kell élni, hogyan kell tanulni, hogyan kell elérni a felsőoktatást. Értelmiséginek lenni talán nem jár olyan anyagi előnyökkel, mint ha vállalkoznának, de cserébe kapnak egy hivatást.

– Ez egy nagyon informális és barátinak tervezett konferencia – tette hozzá dr. habil. Weiszburg Tamás, az OTDT általános alelnöke. – Az a célunk, hogy a diákok ismerjék meg egymást, beszélgessenek, hallgassák meg egymás előadásait, kapcsolatokat építsenek és szerezzenek olyan élményeket, melyekre tavasszal, az online verseny során nem volt lehetőségük. A TDK hetvenéves működése során a magyar értelmiség krémjét „termelte ki”, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk ezeknek a diákoknak a munkáira.

A megnyitó után a résztvevők előadásokat hallgathattak meg. Kopasz Anikó, a H-Didakt Kft. ügyvezetője a Lego Education jelenlétéről beszélt az oktatásban, Molnárné dr. habil. Kovács Judit, a Debreceni Egyetem docense pedig a felelősségvállaló bocsánatkérés működéséről. Az első előadást Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára tartotta Tehetséggondozás és innováció címmel.

Kellenek a tehetségek

– Az elmúlt két évtizedben megnőtt az igény a tehetségek iránt, ennek kiváltó oka a tudásintenzív iparágak fejlődése. Ezeken a területeken a magas hozzáadott értéket adó humán tőke iránti kereslet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy globálissá váljon a verseny a tehetségekért. Éppen ezért egyre nagyobb nemzetgazdasági jelentőséggel bír a megtalálásuk, megtartásuk és gondozásuk. Ahhoz azonban, hogy a tehetséggondozásba társadalmi szinten is megérjen befektetni, szükséges az is, hogy az egész közösség hasznára váljon, ehhez pedig az kell, hogy a tehetségeket az ország meg tudja tartani – hangzott el az előadáson. Hozzátette: egy 42 országot vizsgáló kutatás szerint 15 éves rekordmagasságban van a szakképzett munkaerő hiánya, miközben a technológiai fejlődés miatt átalakul az egész munkaerőpiac.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a tehetséggondozás egy többpólusú rendszer, melyben fontos szerepe van a családnak, az oktatási intézményeknek és utolsó lépcsőként a munkahely­nek is. Nagy Balázs kiemelte: Magyarországon nagy múltjuk van a tehetséggondozó programoknak, például hazánkban az elsők között fogalmazták meg a rendszer kidolgozását még a két világháború között. Napjainkban a jó képességű diákok felkarolását szolgálja többek között a Nemzeti Tehetség Program, a szakkollégiumok, a kiválósági ösztöndíj – és persze az OTDK is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában