Fehérgyarmat

2021.08.16. 14:33

Agrárminiszteri vizit a Gyarmati Vigasságokon

 A 18. Gyarmati Vigasságok vasárnap délutáni ünnepélyes megnyitóján dr. Péter Csaba polgármester köszöntötte az érdeklődőket.

TG

Fotó: Bodnárné Varga Éva

– Nagyon örülünk annak, hogy sikerült megrendezni a vigasságokat, hiszen a koronavírus miatt tavaly ezt nem tehettük meg. Örülünk, hogy itt lehetünk, egymásra mosolyoghatunk, zenét és koncerteket hallgathatunk – fogalmazott a polgármester, aki kiemelte, hogy az első Gyarmati Vigasságokat még dr. Tilki Attila hívta életre, aki akkor polgármestere volt a szatmári településnek, ma pedig a térség országgyűlési képviselője.

– Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség – kezdte beszédét egy Wass Albert idézettel a vigasságok „szülőatyja”. Dr. Tilki Attila ezzel arra utalt, hogy a rendezvényen a környékbeli települések polgármesterei jelen voltak, demonstrálva a térség egységét.

– Büszkeségre ad okot, hogy vendégül láthatjuk Magyarország újfehértói származású agrárminiszterét is – emelte ki dr. Tilki Attila, s átadta a szót dr. Nagy Istvánnak.

– Ebben a gyorsan változó világban a legnagyobb érték a hagyományok tisztelete, amit a szatmári régióban komolyan vesznek az emberek. Az itt élőknek a koronavírussal sújtott, nehéz időkben az összetartó közösségből fakadó erő jelentett biztonságot és stabilitást – mondta az agrártárca vezetője.

Borítókép: Dr. Nagy István, dr. Péter Csaba és dr. Tilki Attila | Fotó: Bodnárné Varga Éva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában