Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

2021.08.10. 16:26

Akár egy külföldi úttal is indulhat a karrier

Az egészségturizmus szakos hallgatók rengeteg új tapasztalatot szerezhetnek egy nemzetközi projektnek köszönhetően.

Fotó: Dodó Ferenc

Olaszországban vagy Erdélyben is szerezhetnek ezentúl szakmai tapasztalatokat a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának hallgatói – jelentették be az intézmény nyíregyházi campusán kedden. Az intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem Csíkszeredai Karával egy nemzetközi együttműködés keretében kívánja segíteni a turisztikai ágazat fellendülését: a közös Erasmus+ pályázatuk célja az egészségturisztikai oktatás fejlesztése.

Decemberben indulhat

– Hallgatóink sokat profitálnak majd ebből a projektből, hiszen olyan külföldi gyakorlatokon vehetnek majd részt, melyek elősegítik a szakmai munkájukat és előrehaladásukat pályájukon – mondta el dr. Takács Péter intézetigazgató és projektvezető. – Ennek a programnak több fontos eleme is van, például elkészül majd egy portál, ahol a vállalati szféra és a hallgató egymásra találhat a gyakorlatok végett. Szeretnénk, hogy ne csak a mi diákjaik jussanak el Erdélybe és Olaszországba, hanem mi is tudjuk fogadni a külföldről érkezőket – Nyíregyházán és Debrecenben egyaránt. Szintén kiemelt célunk a kurrikulum fejlesztése a legmodernebb eszközökkel és a koronavírus-járvány alatt szerzett tapasztalatokkal.

Kérdésünkre hozzátette: a tervek szerint először decemberben utazhatnak külföldi gyakorlatra az egészségturizmus szakos hallgatók, úgymond „tesztüzemmódban”. Mivel azonban az olasz helyszíneken egy alapszintű nyelvtudás is jól jönne a diákoknak, az intézmény tervei között a nyelvtanulás segítése is szerepel.

Hallgatóknak, oktatóknak

– Korábban már részt vettünk egy programban, amely a szakképzés területén tűzött ki hasonló célokat, a már megszerzett tapasztalatainkat pedig itt is hasznosítani tudjuk majd: részt veszünk majd a piackutatásban, a helyzetelemzésben és a tananyag fejlesztésben – emelte ki Horváth Anikó az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség képviseletében, amely a Termál-Egészségipari Klaszter menedzsment szervezetként segíti az együttműködést.

– A mi karunkhoz tartozik a turisztikai mérnök-menedzser alapszak gondozása, amelynek nagyon sokat adhat ezt a projekt – mondta el dr. Miklóssy Ildikó, a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem Csíkszeredai Karának intézetigazgatója. – A hallgatóink szakmai fejlődésében, a gyakorlatok lebonyolításában, a tananyag fejlesztésében nyújthat nagy segítséget ez az együttműködés. Nem csak a diákok, hanem az oktatóink profitálhatnak mindebből az oktatási módszerek korszerűsítésével.

Önbizalmat ad

Ferdinando Martignago a Maro Polo G.E. I. E. elnökeként érkezett Nyíregyházára. A szervezet főleg a turizmus és a vendéglátás területén dolgozik, képzők és hallgatók mobilitását segíti elő különböző európai programokon keresztül. Kifejtette: már több alkalommal dolgoztak együtt magyar partnerekkel nemzetközi projekteken, most pedig az lesz a dolguk, összehozzák két oktatási intézményt azokkal az olaszországi partnerekkel, melyek készek fogadni a tudásukat fejleszteni akaró hallgatókat.

Az olasz partner munkája részeként szeretne előre feltérképezni a lehetséges problémákat is, melyek felléphetnek egy ilyen cserekapcsolat során, hogy minden zökkenőmentes lehessen, mire megérkeznek külföldre a magyarországi és az erdélyi diákok. Ferdinando Martignago arról is beszélt, hogy tizenkét éves gyakorlatuk van ezen a területen, az egészségturizmusban még viszonylag újoncnak számítanak, így egy inspiráló kihívásként élik meg ezt a közös feladatot.

– Ha a szakmai életünk egy külföldi úttal kezdődik, az egy nagy töltetet ad a későbbi karrierívünkben, és szeretnénk ezt minél több hallgatónknak megadni – tette hozzá dr. Varga Levente, a projekt gazdasági koordinátora. – A gyakorlatközvetítő honlapon és a tanári fejlesztésen túl szeretnénk magunkat is tovább képezni a partnereink speciális tapasztalatainak segítségével, hiszen minden résztvevő hasznos tudást vehetünk át.

 

VNA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában