Egészség

2021.08.08. 20:00

Ártatlannak tűnő anyajegyek

A bőrdaganatok egyötödét sajnos nem ismerik fel időben.

KO

Forrás: illusztráció/shutterstock

– Az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnőtt a bőrdaganatok száma, amit egyértelműen összefüggésbe lehet hozni a fokozott UV-inszoláció daganatkeltő hatásával, ezért kerülni kell az erős napsugárzást, valamint a fényvédőket rendszeresen kell használni – hívta fel a figyelmet dr. Mészáros Anett bőrgyógyász lapunkban nemrégiben. Akkor a fényvédelemről beszélt részletesen, most a melanóma kialakulásának rizikófaktorairól, a felismeréséről és kezeléséről is kérdeztük. Nézzük először is, kik tartoznak a veszélyeztetett csoportba!

A fotók mindent elárulnak

– A világos bőrtípusúak, akiknek sok anyajegyük van, veszélyeztetettek. Egyfajta genetikai hajlam ennél a ráktípusnál is megfigyelhető, akiknek a családjában előfordult már melanóma, nekik komolyan kell venniük az anyajegyek szűrését. A bőrből kiinduló rosszindulatú elváltozás tünete általában egy növekvő barna folt vagy csomó, aminek változik a mérete, az alakja, a színe, változnak a szimmetriaviszonyai. A köztudatban egyre inkább ismert az úgynevezett ABCDE-szabály. Eszerint érdemes orvoshoz fordulni, ha az anyajegy alakja megváltozik, vagy a formája, a szegélye, ha a színe sötétedik. A fél centiméternél nagyobb anyajegyek magukban hordozzák a veszélyt, főként ha az utóbbi egy évben látható növekedésnek indult az ártatlannak tűnő bőrképlet – hangsúlyozta a szakember. Arra a kérdésre, ha diagnosztizálják a betegséget, milyen túlélési esélyei vannak a páciensnek, azt válaszolta: – Sajnos a felmérések azt mutatják, hogy a bőrdaganatok egyötödét nem azonosítják időben. A kezdeti stádiumban felismert bőrrák korai eltávolításával az áttétek kialakulása megelőzhető, de szükséges a páciens élethosszig tartó gondozása. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a betegség kiújulásának 90%-a az első öt évre tehető. Tehát a túlélési esélyeket alapvetően az határozza meg, hogy milyen stádiumban ismerik fel és távolítják el a daganatot. Ez minden ráktípusra igaz, ezért hangsúlyozzuk a szűrések fontosságát, a melanóma esetében a rendszeres önvizsgálatot – emelte ki dr. Mészáros Anett.

ABCDE-szabály

A: aszimmetria

B: border, vagyis az elváltozás és a bőr határvonala

C: color, ami a színt jelenti

D: diameter, az anyajegy átmérőjét

E: evolving, az anyajegy alakulását, esetleges megnagyobbodását

– Két-három havonta érdemes egy családtagot megkérni arra, hogy a testen azokat a régiókat, amiket saját magunkon nem látunk, nézze át. A gyanúsnak vélt anyajegyekről fotók is készülhetnek, majd néhány hónap múlva ismét szemügyre kell venni ugyanazt az elváltozást, így összehasonlítható az alakja, a színe és a határszéle. Soha ne maradjon ki a fejbőr, a nyak sem, mert ezeken a területeken a legveszélyesebbek az elváltozások. A nőknél az alsó végtagokon, a férfiaknál jellemzően a törzsön szűrnek ki a leggyakrabban bőrtumort. Érdekesség, hogy az esetek több mint felénél ép bőrön, újonnan megjelenő sötét foltként is indulhat a melanóma.

A pontos diagnosztikához ma már a legkorszerűbb orvostechnikai eszközök állnak rendelkezésre a bőrgyógyászati klinikákon. Évente egyszer ajánlott szűrővizsgálaton megjelenni.

– Először szabad szemmel, majd dermatoszkóppal vizsgáljuk meg az anyajegyeket. A dermatoszkóp a bőrgyógyász olyan kézi műszere, amely tízszeres nagyítást tesz lehetővé, és a bőr felszínén kívül, a kibocsátott fénysugár és az alkalmazott gél vagy immerziós olaj révén alkalmas a felületesebb sejtsorok vizsgálatára is. A legkorszerűbb dermatoszkópok csatlakoztathatóak számítógépekhez (videodermatoszkóp).Ha rosszindulatú elváltozást talál az orvos, első javaslata a sebészi eltávolítás. Ennek során nemcsak magát a tumort, hanem a környező szöveteket is kimetszik azért, hogy a beavatkozás minél biztonságosabb legyen. Ezt követően ha a szövettani feldolgozás melanómát igazol, a beteget Debrecenbe a melanómaközpontba irányítják – mondta a bőrgyógyász. Kiemelte, a diagnosztika terén óriási előrelépés tapasztalható, érdemes figyelni a bőrükre azoknak, akik a rizikócsoportba tartoznak, ugyanis ez a daganat hamar ad áttétet más szervekbe is. Ma már vannak molekulárisan célzott, biológiai és immunterápiák, amelyek jó esélyt jelentenek a gyógyulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában