hát elkezdődik...

2021.08.31. 14:00

Felkészültek a tanévkezdésre

A tanévnyitó értekezleten megbeszélték az idei iskolai évvel kapcsolatos teendőket.

KM

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum ­(NYSZC) iskoláinak igazgatói és a centrum vezetősége augusztus közepén egy munkaértekezlettel kezdte meg a felkészülést az új tanévre, a tanévnyitó értekezletüket pedig a napokban rendezték meg, ezen a 10 szakképző iskola képviselői közösen beszélték át a 2021/2022-es tanévvel kapcsolatos teendőket.

Ötven osztállyal

Az idén több mint 1500 tanuló kezdi meg tanulmányát a Nyíregyházi Szakképzési Centrum iskoláiban. Az 50 induló osztályban a képzéseket technikumban és szakképző iskolai rendszerben, mintegy 19 ágazatban szervezik majd meg. A tanévnyitó értekezleten Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, rugalmas tanulási utakat biztosítanak a hozzájuk jelentkezőknek, a képzéseiket emellett ösztöndíjjal is támogatják.

A technikumban szervezett képzések közül magas létszámokkal indulnak az informatika és távközlés, a gépészet, valamint a gazdálkodás és menedzsment ágazatok, de sok tanuló választotta a környezetvédelem és vízügy, az egészségügy, a szépészet, valamint az építőipar ágazatokat is. Nem vesztettek népszerűségükből a kereskedelmi, a divatszabó, a szakács, az asztalos, a villanyszerelő, a cukrász és a pincér szakmák sem.

– Iskoláinkba érettségire épülő képzéseinkkel várjuk azokat a fiatalokat is, akiknek nem sikerült bekerülniük a felsőfokú intézményekbe. Ők már két év alatt olyan piacképes szakmákat sajátíthatnak el, melyeknek birtokában a térségünkben működő kis- és nagyvállalatoknál garantált lehet az elhelyezkedés. Hasonlóan keresettek a vegyipar ágazaton belül tanulható szakmák. A főleg természettudományi ismeretekre épülő képzések során tanulóink elsajátíthatják az iparág legkorszerűbb szakmai ismereteit. Az ágazati alapoktatás után lehetőség nyílik arra, hogy a gyógyszer-, a műanyag-, a gumi-, valamint a papír- és a feldolgozóipar területei közül választhassanak, ezáltal a Nyíregyházán működő cégek vegyipari szakember-utánpótlásává váljanak – emelte ki Gurbánné Papp Mária.

A fiatalokon kívül természetesen várják azokat a tanulni vágyó felnőtteket is, akik szakmaváltást terveznek, vagy szívesen kipróbálnák magukat más területen is.

A felnőtteknek szóló kétéves ingyenes képzéseiknek köszönhetően bárki számára biztosítottá válik a szakmatanulás lehetősége.

Két szakma és egy szakképesítés megszerzése is államilag támogatott, ahol az előzetesen megszerzett tudás vagy gyakorlat beszámítására is lehetőség van, így a képzési idő (az előzetes tudás beszámításával) akár negyedére is csökkenthető. A már iskolákban tanuló diákoknak közel 100 partnercégnél lesz lehetőségük duális képzés keretében működő, modern vállalati környezetben, korszerű eszközök segítségével naprakész ismereteket elsajátítani.

Folyamatos fejlesztések

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum fenntartásában működő 10 iskolában az önkormányzattal mint tulajdonossal együttműködve folyamatosak a fejlesztések. Mint minden évben, ezen a nyáron is közel 200 millió forint értékben, saját forrásból végeztek el felújításokat a szakemberek az iskolákban és a kollégiumokban, ezek jellemzően az energiaellátás rekonstrukcióját, vizesblokkok és burkolatok felújítását jelentették.

– Továbbra is cél, hogy a diákok vonzó iskolaépületekben, jól felszerelt tanműhelyekben tanulhassanak, megfelelve a 21. századi elvárásoknak – emelte ki az értekezleten Pájer Attila, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum kancellárja.

 

Borítókép: Gurbánné Papp Mária főigazgató tájékoztatta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum intézményeinek képviselőit | Fotó: NYSZC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában