Baktalórántháza

2021.08.13. 14:39

Gépjárműszentelésre várták az érdeklődőket

Szent Kristófot az autósok, az utazók, az úton lévők, a zarándokok, a vízen utazók védőszentjeként tartják számon.

KM

A járműszentelés egyik pillanata

Fotó: Némethné Csubák Éva

Autókat, motorokat, kerékpárokat és az utasaikat áldotta és szentelte meg Baktalórántházán a római katolikus templomkertben Lázár István plébános atya a napokban Szent Kristóf napja alkalmából.

Visszatér a régi hagyomány

Az utóbbi években egyre inkább visszatér a régi hagyomány, és kérik járműveik megáldását, a szent védelmét a mindennapi zsúfolt közlekedésben részt vevők.

A helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kezdeményezésére és szervezésében immár kilencedik éve ápolják a városban a szenthez kötődő keresztény hagyományt.

A gépjárműszentelés szokását egyre inkább megismerik nemcsak a helyi sofőrök, de a környező települések lakói is, hiszen a környék több településéről is érkeztek autósok, motorosok járművükkel, valamint jöttek helyből kerékpárosok is.

A kellemes időjárás is kedvezett a szabadtéri eseménynek, így igencsak szép számban gyűltek össze a szabadban a gépjárművek.

Az érdeklődők megismerhették az óvó és védelmező Szent Kristóf történetét, majd egy vers meghallgatása, a közös gitáros éneklés és a gépjárművezetők imájának közös elmondása mind-mind megerősítette a résztvevőkben azt a gondolatot, hogy igenis van létjogosultsága mindennapjainkban az ilyen jellegű áldás kérésének.

Zsúfoltak a közutak

Vitathatatlan, hogy napjainkban megnőtt a gépjárművek száma, zsúfoltak az utak, s a figyelmes közlekedés mellett jó hinni abban, hogy van valaki, aki vigyáz az autóra és a benne ülőkre – tájékoztatta lapunkat az eseményről Némethné Csubák Éva, a KÉSZ elnöke, az esemény szervezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában