Katonák a hazáért, a haza a katonáiért

„Gyerekfejjel köteleztem el magam a Magyar Honvédséggel. Meg sem fordult a fejemben más alternatíva, és azóta is rendíthetetlen az érzés bennem, jó döntést hoztam” – így vallott hivatásáról lapunknak a Magyar Honvédség június 3-án kinevezett parancsnoka, dr. Ruszin-Szendi Romulusz.

Egy hadsereg parancsnoka a katonai karrier csúcsára ér – mi volt az első gondolata?

Hogy ez igaz, valóban engem ért ez a hatalmas megtiszteltetés…? Ám ez csak néhány pillanat volt, nyomban sorjáztak a kérdések, ötletek, elképzelések. Azonnal a feladatra koncentráltam, ami az eddigi pályafutásom során is mindig így történt, de most nagyobb felelősséggel párosul.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az ön kinevezése idején adott interjút lapunknak, és arról is faggattuk, milyen elvárásokat fogalmazott meg. Jó hosszú volt a lista… Mi ebben a fontossági sorrend?

Folytatni kell a Magyar Honvédség megkezdett és már szép eredményeket produkáló modernizálását. Az irány adott, a leglátványosabb változást a technikai korszerűsítés, a világszínvonalat képviselő hadi eszközök, fegyverzetek és rendszerek beszerzése hozta, de mellette a szervezeti és emberi tényezőkre is nagy hangsúlyt kell fektetni. A környező világ változásával együtt a honvédség alkalmazási körülményei is megváltoztak, sokkal szélesebb spektrumban érnek minket a kihívások, az új feladatok. Ezek teljesítéséhez mélyebben kell integrálódnunk a társadalomban. A parancsnoki munkám fontos része, hogy elérjem, erősödjön a katonák iránti tisztelet, megbecsülés, szeretet, mindenki értse, mit és miért teszünk.

Láthatóan emelkedik a honvédség ázsiója, egyik jele, hogy az önkéntesek száma a 2010-es alig tucattal szemben meghaladja a tízezret. Mi ennek az üzenete?

A magyar emberek szeretik a hazájukat, és készek tenni is érte. Ma több mint tizenegy­ezren gondolják úgy, a civil munka mellett a szabadidejükből áldoznak arra, hogy katonai képességekre tegyenek szert, és ha kell, akkor szolgálatra is készen álljanak. Egyeznek az értékek, ugyanazt tartjuk fontosnak. Ugyanakkor egyre többen látják a honvédségben is a lehetőséget, a szorosabb kötelék erejét, és különösen igaz ez a fiatal korosztályra. A kadétprogramban jelenleg több mint háromezer fiatal vesz rész. Sokat elmond az is, hogy egy rádiós műsorban feltették a kérdést, visszaállítanák-e a sorkötelességet, s ha igen, akkor miért. Igen volt a válaszok 90 százaléka, mert fegyelemre, hazaszeretetre, kitartásra, fizikai felkészültségre neveli a fiatalokat. Fontos üzenet: a társadalom nagy része szívesen rábízná a gyermekét, a fiát vagy a lányát a honvédségre.

A honvédség soha nem látott világ előtt tárja szélesre a kapukat. Tartalékosok is részt vehetnek külföldi gyakorlaton, békefenntartó misszióban.

Sokáig nem is volt tartalékos katonánk, aztán a rendszer fejlődött, és a kiképzés elérte azt a szintet, hogy nemzetközi közegben is bizonyíthatnak. A kiképzés idő és akarat kérdése. Ha az önkéntesek úgy gondolják, hogy erre áldoznak, akkor kinyílnak előttük a kapuk. Az USA-ban, Ohio államban volt egy tartalékos századunk, és két szakaszkötelékünk vesz részt békefenntartásban Koszovóban. Mindenki előtt olyan lehetőség adódik, amennyit tesz is érte.

Egy fiatal pályaválasztását olyan kulcsszavak határozzák meg, mint biztos jövedelem, szakmai fejlődés, izgalmas kihívás, összetartó közösség. Ezt mind megtalálja a honvédségnél.

Teljes mértékben, és örülök, hogy ezt így látja. A honvédségre úgy is lehet tekinteni, hogy ez biztos munkahely, s egy bizonyos: a Magyar Honvédségre, katonára minden körülmények között szükség van és lesz. Ez egy szép életpálya, nagyszerű hivatás és olyan közösség, ahol a bevonulástól a szolgálat letelte után is, az utolsó trombitaszóig tart a kötelék. S hogy mit kínálunk? Most már egy versenyképes jövedelmet, köszönhetően a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, a magyar kormány szemléletváltásának és az ország gazdasági teljesítményének. Előtérbe került az ember, ez igaz az illetményre, a képzésre, a felszerelés, a technika korszerűsítésére. Aki ma katonai hivatást választ, biztos alapokat, hátteret teremt maga és szerettei számára a keresetéből. Ettől is fontosabb az, hogy egy nagy család, igazi bajtársi közösség tagjává válik. Felelősséget éreznek egymás iránt, és kérés nélkül is egymás segítségére sietnek, legyen az szolgálat teljesítése vagy családi probléma. Mindemellett én nem hiszem, hogy lenne szentebb vállalás, mint a haza védelme.

Nem véletlenül a civil életben is a feltétlen bizalom jele az, ha egy férfi azt mondja a másiknak: „Veled lennék egy lövészárokban.”

A katonáink zöme meg is tapasztalja, hogy milyen az, amikor a feladat végrehajtása közben bármikor lőhetnek rá, s akkor mit jelent a bajtársiasság, és biztos lehet abban, hogy a mögötte, mellette álló ember védi őt, ő pedig védi a társait. A világunk sajnos újra igazolja, hogy a teljes béke elméleti fogalom, mert valamilyen feszültség, konfliktus mindig adódik, egészen a fegyveres harcokig, háborúig. A segítség, az eszkaláció megelőzése tőlünk is áldozatokat kíván. A magyar katona helytáll, és ezt a szövetségeseink is tudják, tisztelik, elismerik.

Milyen személyes visszajelzést kapott erről a külföldi misszióin, Irakban és Afganisztánban?

Mind a két küldetésnél bizonyítást nyert, hogy a magyar katona megbízható pillére a szövetségnek. Irakban egy helyi zászlóaljat mentoráltunk, és olyan jól sikerült, hogy a misszió befejeztével felkérést kaptunk, ne menjünk haza, hanem folytassuk a munkát. Afganisztán más kultúra, más műveleti terület, más veszélyforrásokkal, de még nagyobb megtiszteltetésben volt része a kontingensünknek. Egy többnemzetiségű tartományi újjáépítési csoport vezetésével bíztak meg Baghlan tartományban, és a tartomány NATO-rangidősi posztját is betöltöttem.

Ha a határainkra nézünk, elmondható, hogy nincs háború, de nem is békés a helyzet. A migrációs nyomás milyen erőket köt le?

A mi feladatunk az, hogy támogassuk a rendőrség, a Belügyminisztérium munkáját, ehhez a szükséges és elégséges erő mindig rendelkezésre áll, hogy Magyarországon mindenki biztonságban érezhesse magát. A migrációs nyomás sajnos nem csökken, sőt, az elmúlt napokban növekvő agresszivitással próbálkoztak meg illegálisan hazánk területére lépni. Nem fogjuk ezt megengedni.

Nyíregyháza konokul ragaszkodik katonai hagyományaihoz, dacára annak, hogy nincs helyőrsége. A napokon belül nyitó honvédkollégium hogyan erősítheti ezt a kötődést?

A katonaság szelleme helyőrség nélkül is erős, itt működik a tartalékos ezredünk parancsnoksága, és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium után Nyíregyháza a következő helyszín, ahol honvédkollégium várja a 14–18 éves korosztályt. Olyan fiataloknak lesz ez kiváló lehetőség, akik szeretnének belekóstolni a katonaéletbe, kíváncsiak a szépségeire, kihívásaira, bajtársi közösségére, érdeklődnek a hagyományok és a honvédelmi ismeretek iránt. Ez nem jelenti azt, hogy egyenruhában kell folytatni az életüket, ez egy lehetőség. Ha elnyerte a tetszésüket, dönthetnek úgy, hogy részt vesznek az altiszti képzésben, az Acélkocka programban, vagy felvételiznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Ha maradnak a civil pályán, akkor is olyan tudást és értékeket visznek magukkal, amelyre építkezhetnek további életükben.

Parancsnoki hitvallásának része a személyes példamutatás, dandárparancsnokként például az alakulata élén futva diktálta az iramot.

Hiszek a személyes példamutatásban. Vannak írott parancsok, amelyeket a szokásos rend szerint adjuk ki, de a katonai parancsnoklás nem egyezik meg egy menedzser típusú szemlélettel. Ez sokkal összetettebb vezetést jelent, és csak akkor működik, ha egy parancsnok – bármely szinten – személyes példával tud előállni. A katonáknál alapvető elvárás a jó fizikai erőnlét, ehhez megteremtettem a feltételeket, de rendszeresen számon is kértem. A számonkérés viszont csak úgy hiteles, ha az elöljáró is megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a beosztottjaival szemben megfogalmaz.

Ejtőernyős-parancsnokként is példát mutatott erre Szolnokon, ahol egy legendának, Furkó Kálmán nyugállományú ezredesnek szólt a Magyar takarodó...

Óriási veszteség. Pontosan azon a napon volt az ejtőernyős-alakulatokról szóló filmünk ősbemutatója, amikor ő örökre lehunyta a szemét. A film vetítése így néma felállással kezdődött, így tisztelegtünk a Mester, a legendás kiképzőtisztünk előtt. Ő egy olyan személyiség volt, hogy mindenki ismerte, függetlenül attól, szolgált-e vele együtt vagy sem. A katonai közelharc képzését helyezte új alapokra, tette erőteljesebbé, hatékonyabbá. Szenvedélye volt az ejtőernyőzés, annak filozófiájával együtt, amit minden vele szolgáló átvett tőle. Én akkor csatlakoztam a szolnoki egységhez, amikor ő már nyugdíjas volt, de továbbra is motorja maradt a képességfejlesztésnek. A puszta jelenlétével őrizte egysége tekintélyét, a közösség központja maradt, mindenki figyelte, felnézett rá. Most már ő figyel minket föntről, mi pedig őrizzük azt a szellemet, amit tőle kaptunk.