30 éve

2021.08.19. 20:00

Személyesen is találkozhatott a pápával

Máriapócs akkori polgármestere közvetlen közelről láthatta a jóságos és szeretetreméltó Szentatyát.

MML

Történelmi dátum volt Magyarország életében 1991. augusztus 16-a, hiszen II. János Pál ekkor lépett magyar földre, s ezzel az ország történetében először érkezett Magyarországra a katolikus egyház vezetője. Bármerre is járt hazánkban, hívek sokasága köszöntötte a Szentatyát, aki az ötnapos programját Esztergomban kezdte, majd felkereste Máriapócsot, Szombathelyt, Pécset, Budapestet és Debrecent.

Változtatott az útvonalon

Máriapócsra augusztus 18-án látogatott el II. János Pál pápa. A település polgármestere akkor Palóczy Lajos Elekné volt, őt kértük meg arra, hogy ossza meg az emlékeit olvasóinkkal is.

– A pápa máriapócsi zarándoklata az életemből kitörölhetetlen emlék, de nemcsak számomra, hanem a családom tagjainak és a település lakosságának is felejthetetlen élmény marad – emlékezett vissza a település egykori vezetője.

– A Jóisten különös kegyelme, hogy én voltam akkor a polgármester, így személyesen is találkozhattam vele.

A Szentatya a máriapócsi szertartás közben
Fotó: Elek Emil

– Láthattam közvetlen közelről azt a jóságos, szeretetreméltó, mosolygós embert, akinek a szeméből áradt a hit, és sugárzott az örömtől, hogy találkozhat a közel 300 ezer zarándokkal, akik közül nagyon sokan több száz kilométert utaztak, hogy láthassák és hallhassák. II. János Pál pápa nem félt a hívek közé menni, valamint az előre megbeszélt útvonalat is megváltoztatva bement a kegytemplomba Máriát köszönteni és imádkozni. Közvetlensége, egyszerűsége így maradt meg az emlékezetünkben.

Területbejárás januárban

– Már 1989-ben fel-felröppentek arról híradások, hogy a Szentatya elfogadta Magyarország kormányának a meghívását, de az időpont még nem volt ismert. Rendszeresen kérdezgették az újságírók, hogy vajon Máriapócsra, a görögkatolikusok zarándokhelyére, az Istenszülő Szűz Mária kegyhelyére, a csodás gyógyulások helyszínére is ellátogat-e II. János Pál pápa – folytatta Palóczy Lajos Elekné.

– Amikor már egyértelművé vált, hogy igen, megkezdődött a helyszín keresése. Több lehetőség is felvetődött – például a nyíregyházi repülőtér, a nagykállói Harangod lankás vidéke –, mivel Máriapócson a görögkatolikus bazilika előtti Kossuth tér kicsinek bizonyult a várhatóan nagy létszámú zarándokok fogadására. Az előkészítés során jeleztem a Hajdúdorogi Egyházmegyét vezető dr. Keresztes Szilárd püspök atyának, mivel a Szentatya is ragaszkodott Máriapócshoz, hogy a településen lenne egy megfelelő méretű terület, aminek a nagysága közel 13 hektár.

Meglepő gondoskodás

A pápalátogatás után nagyon sok kedvező visszajelzést és köszönetet kapott a máriapócsi önkormányzat. A szentmisén részt vett közel háromszázezer zarándok érezte azt, gondolta úgy, mint ahogy az alábbi levél írója, Kiss Józsefné megfogalmazta:

„Tisztelt Polgármester! Budapestről több busszal voltunk zarándokként a pápai szentmisén. A lelki élményeket fokozta az Önök megdöbbentő gondoskodása, a jól megszervezett közlekedés, a szektorok elhelyezése, az elirányítás, a kartonszékek árusítása, a latrinák elhelyezése, fertőtlenítése. Kérem, tolmácsolja közösségünk köszönetét minden közreműködőnek, a sok-sok névtelen rendőrnek, kiskatonának, a helybeli jó szándékú embereknek. Biztos voltak közöttük olyanok, akik meggyőződésből segítettek a rend, fegyelem, biztonság fenntartásában, míg mások pedig kötelességből végezték a munkájukat. Valamennyiükért imádkoztunk, hogy az a csodálatos nap életre szóló emlék maradjon az ő életükben is. Köszönet mindnyájuknak!”

– 1991 januárjában kellemes téli idő volt, hó fedte be a tájat, amikor kiértünk az önkormányzat által a kemping területének nevezett helyhez. A korábbi években ugyanis jelentősen megnövekedett a városban a zarándokok és a turisták száma, s a település idegenforgalmi fejlesztése érdekében már 1988-ban úgy határozott a testület, hogy a szóban forgó területen épüljön meg egy kemping.

– A terület nagy része a Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tulajdonában volt, amit aztán Máriapócs nagyközség megvásárolt. Ezt a területet néztük meg együtt azon a januári napon. A jelenlévők meglepődve néztek körbe a megmutatott helyszínen, majd egyöntetűen jelentették ki, hogy a terület alkalmas lesz a pápa és a hívek találkozására, az egyházi szertartásra.

Gördülékeny együttműködés

– Megkezdődött az előkészítő munka, melynek során arról is döntés született, mi az egyház és mi az önkormányzat feladata. A zökkenőmentes együttműködésnek köszönhetően 1991. augusztus 18-án készen várta a helyszín II. János Pál pápa és a zarándokok megérkezését. Egy év múlva ezt a nevezetes területet a pápáról neveztük el – tette hozzá befejezésül a nyugalmazott polgármester asszony.

Borítókép: II. János Pál pápát Máriapócson a polgármester asszony, Palóczy Lajos Elekné is fogadta | Archív fotó: Elek Emil

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában