Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.08.01. 09:28

Újra vízre szállnak a tiszai PET-kalózok

A hagyománynak számító folyótisztító verseny résztvevői augusztus 2-án rajtolnak el.

MI

Forrás: PETkupa

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Felső-Tiszán a hulladékgyűjtő PET-hajós versenyt, a PET Kupát. Az elszánt versenyzők főként az Ukrajnával közös határvizeken, Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya között tisztítják meg a folyót a lerakódott hulladéktól. A hamarosan induló futam sajátossága, hogy a munkába bekapcsolódnak a Tisza Expedíció résztvevői is, akik júliusban indultak a Tisza forrásától. A kilencedik Felső-tiszai PET Kupáról és az idei újdonságokról Dóra Szilviával, a PET Kupa kommunikációs vezetőjével beszélgettünk.

Változatos szakaszok

Elmondta, Ivánfi Csanád, Csanikapitány a Tisza forrásától indulva végigevezi a folyót, s öt országon átívelő útjáról hajónaplójában számol be az érdeklődőknek.

– A magyar határ átlépése után egy GPS-eszköz segítségével azt is láthatjuk majd, hogy éppen merre jár. Azt fontos kiemelni, hogy a Felső-Tiszán járunk majd kilencedik alkalommal, de ennél több futamunk is volt, hiszen a Tisza-tavon és a Bodrogon is megfordultunk már. A verseny a korábban megszokott, mondhatni hagyományos módon történik majd: két hajóépítő nappal indul, ezt követően augusztus 2-a, hétfőtől gyűjtjük a hulladékot, egészen szombatig, csütörtökön pedig egy pihenőnapot is tartunk, ezúttal Tivadarban. A szakaszok is változatosak lesznek, egyeseket már a korábbi években felkerestünk, de olyanok is vannak, ahol ritkábban fordultak meg a versenyzők – engedett betekintést a verseny menetébe a kommunikációs vezető, hozzátéve: korábban már a teljes versenyszakaszt feltérképezték, így jól tudják, hol számíthatnak nagy mennyiségű szemétre, hulladékszigetekre.

Kényelmesebb lesz a munka

Dóra Szilviától azt is megtudtuk, az idén a Tisza Expedíció tagjai is csatlakoznak a futamhoz.

– Nagyon hosszú utat tesznek meg a forrástól a folyó torkolatáig. Ők nem versenyeznek a többi csapattal, de kiveszik a részüket a napi munkából, és ami még fontosabb, megtapasztalhatják azt a közösségi élményt és a remek hangulatot, ami a PET Kupát övezi.

– Szintén újdonság, hogy most debütál majd a Pontonkonvojunk, ami várhatóan óriási segítségére lesz a PET-kalózoknak. Utunk során előfordul, hogy a jól felszerelt kempingek tőlünk viszonylag nagy távolságokra helyezkednek el. Mi nemcsak kenuzunk, mint a vízitúrázók, hanem a hulladékot is gyűjtjük, ezért a 10–15 folyamkilométeres napi távolságok mellett nem mindig van jó infrastruktúra a parton. Olyan úszóműre volt szükségünk, ahol van WC, zuhanyzó, teakonyha – ezen igényeket elégíti majd ki a Pontonkonvoj – ismertette Dóra Szilvia, aki a műtárgy felépítéséről is mesélt lapunknak.

– A szerkezet három összekapcsolt és önállóan is működőképes egységből áll. Ezek a vízen könnyedén úszó konténerekre hasonlítanak, ráadásul infrastruktúrájuk a lehető legfenntarthatóbb módon működik: ügyeltünk az építésnél használt anyagokra, az újrahasznosításra, a szappanos víz megfelelő, tisztított elvezetésére és arra is, hogy a szerkezet tartós legyen.

– A moduláris felépítés azért fontos, mert nemcsak versenyeken, hanem a néhány napos folyótisztító akciókon is szeretnénk majd használni az úszóművet. A rövidebb eseményeken pedig nincs mindig szükség az összes egységre, arra a rövid időre elegendő a mosdót tartalmazó szerkezetet magunkkal vinni – tette hozzá a kommunikációs vezető, majd kiemelte: az időjárás meglehetősen szeszélyes mostanság, a vízszint is elég változó, de remélik, a folyó kegyes lesz a résztvevőkhöz, és az úszómű kényelmesebbé teszi a verseny lebonyolítását.

A legutóbbi Tisza-tavi PET Kupán több mint öt tonna szeméttől szabadították meg a vizet a PET-kalózok, ezért Dóra Szilviától azt is megkérdeztük, mekkora hulladékmennyiségre számítanak a Felső-Tiszán.

– Úgy gondolom, ha a körülmények megfelelőek lesznek, és az időjárás miatt nem kell a programon változtatnunk, akkor a 16 rutinos csapat naponta akár 1,5–2 tonna hulladékot is gyűjthet. Ez a verseny végére 10 tonna összegyűjtött szemetet is jelenthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában