Lefotózták!

2021.09.14. 15:37

10 percig volt látható a rémisztő fénygömb Nyírtelek fölött, aztán mintha lekapcsolták volna, eltűnt!

Vasárnap este különös fotókat készített egy szabolcsi férfi, amit később a Facebookon posztolt.

Forrás: B. Zs.

Tegnap este fotóztam, körülbelül 10 percig volt látható, egy helyben állt, nem mozgott, aztán ahogy felbukkant, el is tűnt – írta a fotó készítője. Később hozzátette, hogy nehezen tudta csak lefotózni a különös égi jelenséget, mert állandóan fókuszálni próbált a telefonja – de elmondása szerint egy gömb volt, viszonylag éles körvonallal, és úgy tűnt el, mintha egyszerűen valaki lekapcsolt volna egy lámpát.

Fotó: B. Zs.

Az első gondolata persze mindenkinek a Hold lenne – ám azt kizárhatjuk, szeptember 12-én a Hold nem fényes gömbként jelent meg az égen, hanem kifliként, valahogy így:

Egy kommentelő szerint a drón kizárható, a fákhoz viszonyítva a méretét pedig egyáltalán nem egy kicsi fényforrásról van szó.

Nagyon úgy fest, mostanában egyre több a furcsa égi jelenség megyénk fölött – 6 napja adtunk hírt róla, hogy egy titokzatos pulzáló fény hozta rá a frászt a szabolcsiakra, amit már több este is láttak, sőt, Nagycserkesz környékén még a netet is zavarta!

[gravityform id="5" title="true" description="true"]


https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/titokzatos-pulzalo-feny-hozza-a-fraszt-a-szabolcsiakra-mar-tobb-este-lattak-meg-a-netet-is-zavarta-5368064/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában