Emlékezni kell rájuk

2021.09.15. 17:30

„A gyásszal foglalkozom, és tudom, hogy a gyászt tanulnunk kell”

Egy mustármagnyi hit megment a lélekgyilkosságtól.

KO

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Tudományos berkekben már a koronavírus-járvány első hónapjaiban arra figyelmeztettek, ez a járvány sokkal összetettebb hatásokat idéz elő a társadalomban, mint egy természeti katasztrófa vagy egy tömegszerencsétlenség. A pandémia gazdasági-társadalmi utórezgéseit a bőrükön érzik ma is az emberek, s ami rémisztőbb: mentális hatása hónapokkal a veszélyhelyzet után is velünk marad.

– A járványnak nincs vége, a kételkedés, a félelem nem tűnt el a világból – mondta dr. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense a közelmúltban a Nyíregyháza–Sóstói Református Egyházközség Református esték zárórendezvényén. A Dr. Bodó Sára teológus-lelkésszel, okleveles mentálhigiénikussal folytatott majdnem egyórás beszélgetés azzal a kérdéssel indult: meddig marad meg az emberekben a félelem egy ekkora méretű járvány után.

Dr. Bodó Sára teológus-lelkész, egyetemi docens
Fotó: Szarka Lajos

Visszaépíteni a kapcsolatokat

– A legnagyobb probléma, hogy felborultak azok az életet megtartó oszlopok, amelyekbe a járvány megjelenése előtt meg tudtunk kapaszkodni. Az első remény akkor vált általánossá, amikor rendelkezésre állt a vakcina és fizikai értelemben már megvédhettük magukat a kórtól. Miközben hiába megvolt és megvan most is a védekezés lehetősége, a mentális erőnlétünket nem nyerhetjük teljes mértékben vissza, mert végérvényesen nem győztük le a járványt. Naponta böngésszük a járványadatokat, lessük, mi a teendő a harmadik oltással; és sok-sok kérdés maradt nyitva előttünk. Úgy gondolom, hogy hiteles emberekre van szükség, olyanokra, akik segítenek megérteni, hogy mi történt velünk az elmúlt hónapokban, miért érdemes kérni a vakcinát, mit nyerünk azzal, ha nem korlátozzák ismételten a szabadságunkat. Ezek most újra fontos kérdések. S bizony, a tudásunk legnagyobb részét egyszerűen elhisszük, nincs szükségünk különösebb tudományos magyarázatra, mindössze az lényeges, hogy aki mondja, abban megbízunk-e – húzta alá a professzor a kulcsmondatot. Hozzáfűzte: a bizalomra épülő személyes a kapcsolatoknak életmegtartó erejük van, ezért keresni kell a személyes kapcsolatokat, a megerősítő közösségeket.

Majd néhány tanulságos történettel is bizonyította, könnyebb azoknak megküzdeniük a betegségből és a válságból fakadó félelemmel, akik Isten közelében találnak kapaszkodót.

Emlékezni kell rájuk

– A gyászunkról beszélni nagyon nehéz, mert a halál témája kiszorult a modern kor mindennapjaiból, de méltatlanul kevés szó esik azokról, akik a járvány idején elveszítették hozzátartozóikat. A gyásszal foglalkozom, és tudom, hogy a gyászt tanulnunk kell, mert elidegenedtünk azoktól a rítusoktól, melyek elődeinknél segítették a veszteség feldolgozását. Az emberek egy része a részvétnyilvánítással „letudja” az együttérzést, s bizony a közösségekben is egyre kevesebb idő jut rájuk. Ebben a járványban mindenki a saját problémáival volt elfoglalva, érthető módon, ám lassan itt az ideje együtt is elbúcsúznunk azoktól, akik már nem lehetnek közöttünk. Nem elégséges egyéni szinten megtenni ezt, közösségekben kell gyertyát gyújtani és megemlékezni halottainkról – emelte ki a docens. Arra a kérdésre, hogyan ismerheti fel a gyászoló, hogy szüksége van külső segítségre, azt válaszolta: – A gyászba bele lehet betegedni, például aki nem tud éjszakánként aludni, akinek jelzi a szervezete, hogy a súlyos érzelmi stresszel nem bír el. Ha a család, a környezet érzi ezt, akkor megemlíthetjük, hogy segítségért fordulni nem szégyen, de kényszeríteni nem lehet senkit. A gyász típusától függ, hogy a seb mennyi idő múlva gyógyul be, és az élet tovább mehet azzal a gazdag örökséggel, amelyet a szerettünktől kaptunk. Nekünk nagyon fáj, hogy akiket szerettünk, meghaltak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten őket az életből az életbe hívja, várja – emlékeztetett a teológus-lelkész, akitől megtudtuk, a református egyház kötelékében kezdeményezett és általa vezetett Covid-gyászcsoportok működnek, ahogyan a lelkisegély-szolgálatok is. S hogy mi az, ami terápiás módon átsegíti a lelket a nehézségeken? A zene. Mert ott kezdődik, ahol a szavak elfogynak, képes átemelni egyik élethelyzetből a másikba, s vigasztal bennünket. A zenében fellelhető összhang az Isten és a teremtettség harmóniájába röpít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában