Méhtelek

2021.09.01. 07:15

A helyi szegregátum fejlesztése volt a cél

A programba bevont résztvevőket mentorok segítették Méhteleken.

KM

Európai uniós támogatás segítségével Méhtelek önkormányzata több fejlesztést is sikeresen valósított meg a helyi szegregátumban, a program zárókonferenciáját kedden rendezték meg a településen.

A projekt fő célja a település szegregátumainak fejlesztése, az adott területen élők életkörülményeinek javítása volt. A szervezők szakmai programokat, szabadidős foglalkozásokat, közösségi rendezvényeket, kirándulásokat, gyerektáborokat szerveztek a 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból. A programba bevont résztvevőket mentorok segítették a különféle szolgáltatások igénybevételében, valamint abban, hogy részt tudjanak venni a különböző rendezvényeken.

Önkéntesek is segítettek

A település szegregátumában és a község más részén élők közötti szakadék csökkentése is a projekt céljai közt szerepelt. A megvalósítás során pedagógusok, szociális szakemberek, egészségügyi szakemberek, különböző szolgáltatások szakemberei, önkéntesek segítették a projekt munkatársait. A szegre­gátumban működtetett Csillag Szolgáltató Pont a személyes higiénia terén és közösségi élettérként nyújtott segítséget az ott élőknek. A település központjában nyitva tartott Csillagház pedig a teljes falu lakossága számára elérhető volt, itt különféle kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők – tudtuk meg Fehér Sándortól, Méhtelek polgármesterétől.

Borítókép: Pintye Gáborné, a projekt egyik mentora és Fehér Sándor, Méhtelek polgármestere a keddi zárórendezvényen | Fotó: Önkormányzat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában