interjú

2021.09.21. 11:30

A Kiállítás és Vásár, ahol az érték a mérték

Román István kormánymegbízottal beszélgettünk.

Forrás: szszbmk

Tavaly a pandémia miatt elmaradt a Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár, idén azonban lehetőség nyílt a megrendezésére. Mire számíthatnak a látogatók?

A rendezvényre ellátogatók testközelből láthatják majd, hogy milyen hasznos, értékteremtő munkát végeznek megyénkben a közfoglalkoztatásban dolgozók. Ez a kiállítás ékes bizonyítéka annak, hogy mind a közfoglalkoztatók, mind a közfoglalkoztatottak büszkék lehetnek a munkájukra, hiszen az előállított termékek magas színvonalúak, és nem mellesleg jól értékesíthetőek. A járványhelyzet idején is bebizonyosodott, hogy milyen valódi haszna van a közmunkának, hiszen a megye összes, a közmunkaprogram keretében létrehozott varrodája azonnal maszkokat kezdett gyártani, ezzel is segítve a védekezési munkát. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy a közmunka egyben út is az elsődleges munkaerőpiacra, a megszerzett tapasztalat, tudás és gyakorlat segíti a későbbi elhelyezkedést is.

Kiket céloz meg a rendezvény?

Valamennyi érdeklődő állampolgárt. Minél látványosabb keretek között szeretnénk bemutatni a lakosság, az érdeklődők számára, hogy milyen eredmények születtek a megyében a különböző közfoglalkoztatási programokban. Az értékteremtő munka keretében magas színvonalú termékek készülnek, amelyek bemutatására termékdíj pályázatot is hirdettünk, a díjátadásra a megnyitón kerül sor.

A kiállításnak az is célkitűzése, hogy megteremtse annak lehetőségét, hogy a résztvevők, a települési önkormányzatok is megismerjék egymást.

Megnézzék egymás munkáit, ötleteket merítsenek, tanuljanak egymástól új, máshol már kipróbált és eredményesen működő programok indításához. És nem utolsósorban lehetőséget biztosít a lakosság számára, hogy a közfoglalkoztatás keretében megtermelt, kiváló minőségű termékeket vásároljanak.

Mit láthatnak majd az érdeklődők?

A nyíregyházi Kossuth téren 100 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település képviselői mutatják be a Járási Startmunka programok során termesztett, előállított termékeiket. Maguk a kiállítóstandok, a faházak is a közfoglalkoztatottak kezei által, az országos hajléktalan közfoglalkoztatotti mintaprogram keretében készültek. A kiállítás vásár jellegét hangsúlyozva lehetőség lesz a települések megismerésére, az általuk készített termékek kóstolására, azok megvásárlására is. Az önkormányzatokon kívül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság, a NYÍRERDŐ Zrt., a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiállításait is megtekinthetik az érdeklődők. Munkatársainktól pedig tájékoztatást kaphatnak majd a hazai és Uniós (GINOP, TOP) programok támogatási lehetőségeiről, de lehetőség nyílik hivatali ügyek intézésére, akár egy személyigazolvány csere lebonyolítására is, mivel a mobil kormányablak buszban munkatársaink fogadják az érdeklődő ügyfeleket. A megnyitót követően a nap során a színpadon a települések zenekarainak és tánccsoportjainak produkciói szórakoztatják majd a közönséget. A látogatók megismerkedhetnek többek között a szövéssel, hímzéssel, kosárfonással, fafaragással, a bátrabbak saját kezűleg készíthetnek apróbb ajándéktárgyakat, de bepillantást nyerhetnek a tésztakészítés, a savanyítás, a tökmagolaj préselés, a befőzés munkafolyamataiba is. Természetesen a kiállítók saját termékeikből kóstoltatásokat is tartanak, így lehetőség lesz különböző lekvárok, szörpök, sajtok, sütemények, vagy az állattenyésztésből származó kiváló késztermékek, pl. sajt, kolbász, füstölt sonka, szalonna megízlelésére is.

Mi a jelenlegi helyzet megyénkben a foglalkoztatásban?

A gazdaság újraindítását célzó kormányzati intézkedések megyénkben is eredményesek voltak, ennek nyomán hónapról-hónapra javulnak a foglalkoztatási mutatóink. Azt a vállalást, hogy legalább annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírushelyzet tönkretett, megyénk is teljesítette, hiszen mostanra már elértük a járvány első hullám előtti foglalkoztatási szintet. A közfoglalkoztatásra továbbra is szükség van, de a cél változatlanul az, hogy visszavezessük az embereket az elsődleges munkaerőpiacra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában