A mezítlábas Notre-Dame

Sorozatunkban azokat a kincseket mutatjuk be, amiket a megyei értéktár bizottság felvett a gyűjteményébe. Ha valaki Tákoson jár, mindenképpen érdemes betérni a református templomba, amit a helyiek csak úgy neveznek, hogy a mezítlábas Notre-Dame.

Minden fából készült

Az épület történetébe Buda Lajosné, Viola néni avatott be, aki már hét éve kalauzolja a látogatókat a templomban.

– Attól különleges ez a templom, hogy az eredetileg malomköveken nyugvó falazatot az aljától a tetejéig fából, vesszőből és tapasztott sárból építették, a legrégebbi részét 1766-ban emelték – mondta Buda Lajosné. – Úgy tartják, azért használták ezeket az anyagokat, mert akkoriban Mária Terézia megtagadta a reformátusoktól, hogy téglából vagy kőből építsenek maguknak templomot, de a nép találékonyságán nem lehetett kifogni.

Nem csupán ettől különleges az építmény.

– A mennyezetet 58 kazetta borítja, valamennyit más és más virágmotívum díszíti, olyan, mint egy virágos minta. Mindegyik motívumra ráírták, hogy ki és mikor festette.

A berendezések közül kiemelkedik az 1767-ben készült fedeles stallum vagy papi szék, ahol a mindenkori református lelkész családja foglalt helyet. A falu nemes családjai a templom legelső soraiban saját széket készíttettek maguknak. Megtalálható a Buday László 1766-ban, a Dancs Imre 1767-ben készített családi széke.

Ajtaja kívül lécbordázatos, hátlapját egyetlen fából faragták ki. Kovácsoltvas zára eredeti. Meredek tetejét pedig zsindely fedi.

Talpak tapasztották

A tákosi templomot olykor nem kímélte az idő, többször is fel kellett újítani. Ezek során beton sávalapot kapott, a paticsfal korhadt elemeit kicserélték, a teljes vesszőfonást felújították, a kazettás mennyezetet restaurálták.

Természetesen megkérdeztük, miért kapta a templom a különleges nevét.

– Paticsfalas építkezéssel készült a templom – avatott be Viola néni.

– A tartóoszlopok közé farácsokat szerkesztettek, azokat vesszővel fonták be, majd mindkét oldalát jó törekes, agyagos sárral tapasztották be. Az ehhez szükséges anyagot a munkások mezítláb döngölték simára. A Notre-Dame elnevezést pedig a helyiek akasztották az épületre már az első napon.

Kalauzunk évek óta vezeti körbe a látogatókat.

– Az elődöm hét éve kért meg arra, hogy vegyem át tőle ezt a feladatot. Azóta örömmel fogadom a templom falai között a turistacsoportokat, a református gyülekezeteket, a családostól érkezőket, vagy azokat a látogatókat, akik egyedül jönnek. Mindannyiuknak ugyanazzal a szeretettel mesélek a tákosiak büszkeségéről. Azt szokták mondani, szeretnek hallgatni, mert az én történetem a templomról szívből jön.

Borítókép: A tákosi mezítlábas Notre-Dame kívülről | Fotó: Jernei Gábor